Kiemelt hírek Szentes

Mozgalmas napok a kollégiumban

A Szentesi Terney Béla Kollégiumban minden év őszén megrendezik a Terney Napokat, melynek során a diákönkormányzat aktív közreműködésével sokszínű programot szerveznek a kollégistáknak. Az idei, amelyet november 12-14 között tartottak, annyiban különbözött az előzőektől, hogy most már elérkeztek a 25. rendezvényhez.

Hagyományosan a névadó sírjának, és a kollégium belső terében elhelyezett Emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött a sorozat. A szintén rendszeresen megszervezett kiállításon most olyan személy bemutatkozását tették lehetővé, aki kötődik az intézményükhöz, és annak névadójához. H Kulcsár Ágnes nevelőtanár volt a kollégiumban és Terney-tanítvány, az ő kiállítását Perczel Olivér, egykori kollégája nyitotta meg.

Az idén is megrendezték a várostörténeti vetélkedőt, amelyet a Terney –show követett. Ez utóbbin, a valamilyen művészeti ágban tehetséges kollégisták mutatkoztak be. A legjobbakat egy zsűri választotta ki, és ők képviselik a Terney Kollégiumot a felvidéki Ógyallán rendezendő testvér kollégiumi találkozón.

A háromnapos programot a Zűrös Banda koncertje zárta, akik: Básits Branka – ének, Bede Péter – szaxofon, Varga Kornél – gitár, Boros Attila – basszus gitár, Kertész Ákos – dob, nemcsak minőségi zenét, hanem hangszerismeretet is nyújtottak népes közönségüknek.

Képgaléria:

navigate_before
navigate_next

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?