Kiemelt hírek Szentes

Múzeumok éjszakája alkalmából – adomány

Móra József, szentesi önkormányzati képviselő saját helytörténeti gyűjteményéből ajánlott fel néhányat a Koszta József Múzeum számára. A 40-60 évvel ezelőtti használati tárgyakat június 19-én vette át Farkas László Róbert, a múzeum igazgatója.

A képviselő egy „Rakéta” és egy „Hajdú” típusú porszívót, az egykori Petőfi Szálló leves-kiöntő csészéjét, és a néhai Badár műszerészmester csomagolópapír ’darabolóját’ hozta el a múzeumba, és a munkatársak figyelmének közepette átadta.

Kérdéseikre válaszolva elmondta, hogy szívesen jár az un. ócskapiacra, ahol ami felkelti a figyelmét, azt megvásárolja – így került a birtokába például az ezüst csésze. Ennek vegyi tisztítása felmerült a szakemberek körében – ehhez hozzájárult. Hozzátette: nem ez az első adománya a múzeumnak, de most a Múzeumok éjszakája ünnepi alkalma adta az apropót.

A múzeum igazgatja megköszönte a felajánlást, örömmel újságolta, hogy a június 22-én nyíló, “Szojuz-36: Első magyar az űrben” című kiállításhoz is sok, korabeli tárgyat kaptak a lakosoktól, melyek majd az új időszaki kiállításon láthatók is lesznek.

Vélemény, hozzászólás?