Kiemelt hírek Szentes

Múzeumok éjszakája – szentesi programok

= A Koszta József Múzeum megyeházi épületében – illetve a Kossuth téren – ünnepélyesen megnyitották a ’Szojuz- 36: Első magyar az űrben’ kiállítást. Ezen részt vett maga az ünnepelt, az első magyar űrhajós Farkas Bertalan dandártábornok, Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Szirbik Imre, Szentes polgármestere, Seres József alezredes, a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnokhelyettese. (Ők mind a négyen köszöntötték a megnyitón megjelent több száz jelenlévőt.)

Bemutatták Kertész Ákos ütőhangszeres zenész, a Szentesi Hangverseny Központ igazgatójának erre az alkalomra komponált zenéjét, melynek során közreműködött a Firebirds tűzzsonglőr csoport.

A Kossuth téri megnyitót követően lehetett megtekinteni (tárlatvezetéssel) a kiállítást, amely október közepéig lesz nyitva.

= A Fridrich Fényírda – Fridrich Kávézóvá alakult, tangóharmonikás-hegedűs utcazenével kísérve. A vendégeket bécsi kapucínerrel, kuglóffal kakaóval kínálták, és megtekinthették a századelős fotográfiakészítés eszköztárát.

= A Péter Pál Polgárházban polgári nóta estet tartottak – pogácsa, bor, menta tea mellett.

A Koszta József Múzeum rendezvényeit, eseményeit múzeumi túrabérlet váltásával (1.000 Ft.) látogathatták az érdeklődők, amely egyben a múzeum minden kiállító helyére, és az ott kapható szolgáltatások igénybevételére szólt az éjszaka folyamán.

Továbbá a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája rendezvényhez, és fogadta a látogatókat a Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Tűzoltó gyűjteménye is.

Ezeknek a kiállításoknak megtekintéséhez a megyeházától autóbusz-járatokat is indítottak.

A Vasúttörténeti Alapítvány Szentesi Gépészeti Gyűjteménye is fogadta az érdeklődőket.

Képgaléria a megnyitóról:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2842976372440168

Képgaléria – a kiállítás első látogatóiról:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2842992035771935

Képgaléria – a kiállítóhelyek prpgramjairól:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2843016862436119

A videón a Kossuth téri megnyitóból láthatnak részleteket.

Múzeumok éjszakája 2019 Szentes

Múzeumok éjszakája – szentesi programok(Képmellékletekkel)= A Koszta József Múzeum megyeházi épületében – illetve a Kossuth téren – ünnepélyesen megnyitották a ’Szojuz- 36: Első magyar az űrben’ kiállítást. Ezen részt vett maga az ünnepelt, az első magyar űrhajós Farkas Bertalan dandártábornok, Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Szirbik Imre, Szentes polgármestere, Seres József alezredes, a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnokhelyettese. (Ők mind a négyen köszöntötték a megnyitón megjelent több száz jelenlévőt.)Bemutatták Kertész Ákos ütőhangszeres zenész, a Szentesi Hangverseny Központ igazgatójának erre az alkalomra komponált zenéjét, melynek során közreműködött a Firebirds tűzzsonglőr csoport. A Kossuth téri megnyitót követően lehetett megtekinteni (tárlatvezetéssel) a kiállítást, amely október közepéig lesz nyitva. = A Fridrich Fényírda – Fridrich Kávézóvá alakult, tangóharmonikás-hegedűs utcazenével kísérve. A vendégeket bécsi kapucínerrel, kuglóffal kakaóval kínálták, és megtekinthették a századelős fotográfiakészítés eszköztárát.= A Péter Pál Polgárházban polgári nóta estet tartottak – pogácsa, bor, menta tea mellett. A Koszta József Múzeum rendezvényeit, eseményeit múzeumi túrabérlet váltásával (1.000 Ft.) látogathatták az érdeklődők, amely egyben a múzeum minden kiállító helyére, és az ott kapható szolgáltatások igénybevételére szólt az éjszaka folyamán.Továbbá a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája rendezvényhez, és fogadta a látogatókat a Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Tűzoltó gyűjteménye is.Ezeknek a kiállításoknak megtekintéséhez a megyeházától autóbusz-járatokat is indítottak.A Vasúttörténeti Alapítvány Szentesi Gépészeti Gyűjteménye is fogadta az érdeklődőket. Képgaléria a megnyitóról://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2842976372440168Képgaléria – a kiállítás első látogatóiról://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2842992035771935Képgaléria – a kiállítóhelyek prpgramjairól://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2843016862436119A videón a Kossuth téri megnyitóból láthatnak részleteket.

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. június 23., vasárnap

Vélemény, hozzászólás?