Kiemelt hírek Sport Szentes

Nagy hajtás volt a Mocorgó Focikupán

A szentesi Apponyi téri tagóvoda május 27-én rendezte meg a 3. Mocorgó Focikupát, melyre hat óvoda nevezett. A szervezők külön megköszönték a nagytőkei óvodának, hogy ők is részt vettek a tornán.

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a program. Nagygyörgy Zsolt, a kupa megrendezését támogató Szentes Városi Szolgáltató KFt. ügyvezetője köszöntötte (és buzdította) a felsorakozott csapatokat, és megnyitotta a tornát.

Először közös bemelegítést tartottak a résztvevők, majd két csoportban, tíz perces mérkőzéseket játszottak a háromfős csapatok. A mérkőzéseket megtekintették a Szentesi Kinizsi utánpótlás edzői is, az egyesület egyébként is támogatta a torna lebonyolítását. Őket kérdezve mondhatjuk: a korukhoz képest jó kis meccseket játszottak, nagy volt a hajtás, néhány ügyes gyerekre máris felfigyeltek.

Csoportonként hirdettek eredményt, így mindenki kapott serleget, érmet, pólót, csokoládét. Viszont rendeztek egy szuperdöntőt is a két csoport első részvételével, amelyet az Apponyi téri ovi csapata nyert meg (a Szent Anna utcai óvodával szemben), így ők kapták meg Mocorgó Kupa vándor serlegét.

Képgaléria:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2773941866010286

A videón a “szuperdöntőből láthatnak néhány pillanatot.

 

3. Mocorgó Focikupa

Nagy hajtás volt a Mocorgó Focikupán(Képmelléklettel)A szentesi Apponyi téri tagóvoda május 27-én rendezte meg a 3. Mocorgó Focikupát, melyre hat óvoda nevezett. A szervezők külön megköszönték a nagytőkei óvodának, hogy ők is részt vettek a tornán.Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a program. Nagygyörgy Zsolt, a kupa megrendezését támogató Szentes Városi Szolgáltató KFt. ügyvezetője köszöntötte (és buzdította) a felsorakozott csapatokat, és megnyitotta a tornát. Először közös bemelegítést tartottak a résztvevők, majd két csoportban, tíz perces mérkőzéseket játszottak a háromfős csapatok. A mérkőzéseket megtekintették a Szentesi Kinizsi utánpótlás edzői is, az egyesület egyébként is támogatta a torna lebonyolítását. Őket kérdezve mondhatjuk: a korukhoz képest jó kis meccseket játszottak, nagy volt a hajtás, néhány ügyes gyerekre máris felfigyeltek. Csoportonként hirdettek eredményt, így mindenki kapott serleget, érmet, pólót, csokoládét. Viszont rendeztek egy szuperdöntőt is a két csoport első részvételével, amelyet az Apponyi téri ovi csapata nyert meg (a Szent Anna utcai óvodával szemben), így ők kapták meg Mocorgó Kupa vándor serlegét. Képgaléria://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2773941866010286A videón a "szuperdöntőből láthatnak néhány pillanatot.

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. május 27., hétfő

Vélemény, hozzászólás?