Csongrád Hírek Kiemelt hírek

Nagycsaládos kártya elfogadóhelyek

Az idén 30 éves Nagycsaládosok Országos Egyesülete egy nagyszabású kampányba kezdett, arra kérte tagjait, hogy keressék fel városaikban azokat a szolgáltatókat, vállalkozókat, akik kedvezményekkel segítenék a nagycsaládosokat. Csongrádon az országban harmadikként adták át a támogatóknak a matricákat, amelyek jelzik, hol kapnak a három vagy több gyermeket nevelő családok kedvezményeket a szolgáltatásokból.

navigate_before
navigate_next

Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda aulájában összegyűlt vendégeket Erősné Szabó Mária, a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesületének elnöke köszöntötte, és néhány szóban vázolta a kezdeményezést.

Nagycsaládban élni jó – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke. Szükség van a kedvezményekre, de eddig mintegy 500 ilyen volt országosan. Helyben a jó kapcsolatok sokat számítanak, ezért kérték a 150 tagszervezetet, nézzenek szét környezetükben, keressenek „szövetségeseket”, akik szívesen állnak a családok mellé. A kedvezményeket a NOE meghirdeti tagjainak.

A csongrádi közösség az élére áll szinte a kezdeményezésnek, hiszen a harmadik helyszín az országban, ahol a támogatóknak átadják a nagycsaládos kártya-elfogadóhelyet jelző matricákat. A cél, hogy az eddigi országosan 500 elfogadóhelyet kétezerre tornásszák fel. A családok örülnek a kedvezményeknek, a szolgáltatók pedig egy stabil vásárlókört kapnak cserébe. Deliné Kovács Mária, a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesületének elnökhelyettese elmondta: november elején kezdte meg a lehetséges partnerek megkeresését, eddig 10 partnerrel kötöttek szerződést, de várják továbbiak jelentkezését is. Több önkormányzati fenntartású intézmény vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság is van az elfogadóhelyek között, : a Babamúzeumot működtető Csemegi Károly Könyvtár és Tari László Múzeum, a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda, a Homokföveny Szociális Szövetkezet és a Vendégváró Szociális Szövetkezet – amelyek szálláshelyre adnak kedvezményt –, de étterem, ékszerbolt, papír-írószerbolt, kozmetikus, virágüzlet is engedményt ad az áraiból.

Az első matricát rögtön ki is ragasztották a fürdő pénztárához.

Vélemény, hozzászólás?