Kiemelt hírek Térség

Néhány nap – és változik a megyénk neve

Csongrád megye két vezetője, dr. Juhász Tünde, a Csongrád megyei Kormányhivatal vezetője és Gémes László, a Csongrád megyei Közgyűlés elnöke május 25-én tájékozatót tartott Szegeden arról, hogy június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz.

Először a megyei kormánymegbízott beszélt a döntés hátteréről, a kormány ezzel összefüggő céljáról.

Az Országgyűlés döntésének értelmében Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz 2020. június 4-étől, a trianoni békediktátum századik évfordulóján.

Az Országgyűlés 2017 októberében ellenszavazat nélkül fogadta el Lázár János egyéni képviselői indítványát arról, hogy Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megyére változzon 2020. június 4-étől. A fideszes országgyűlési képviselő a döntésről azt mondta, az átnevezés „nem vesz el senkitől semmit, viszont egy ezeréves közösségnek adja vissza a tiszteletet és megbecsülést, amelyet az ott élők megérdemelnek”.

Ezzel a gesztussal a kormány „azt üzeni a trianoni határokon belül és kívül maradt csanádiaknak, hogy tisztelettel tekint a történelemben betöltött szerepükre, és elismeri Makó városának a Csanád vármegye vezetésében elvégzett munkáját”.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember

 

Dr. Juhász Tünde azt is kijelentette, hogy az átnevezés a lakosság számára nem jelent költséget, mert személyi okmányokon (vagy például az autókon) nem szerepel a megye neve, illetve a hivatali rendszerben – ahol kell – ott automatikusan átvezetik.

A hatóságoknak viszont például a bélyegzőket, vagy a névtábláikat át kell nevezni, de ez a kormány-megbízott szerint 1-2 millió forintba kerül.

Dr. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója az átnevezés történelmi hátterét világította meg. Egyebek mellet arról is beszélt, hogy Csanád vármegye Magyarország legrégebbi vármegyéi közé tartozik, maga István király hozta létre.
Az ország legnagyobb vármegyéje volt az országnak, azonban az 1950-es megyerendezésre az egyik legkisebb lett. A megye az 1030-as évektől 1950-ig létezett, amikor felosztották Csongrád és Békés megye között.

Gémes László megyei közgyűlési elnök üdvözölte, hogy a trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából a megye elnevezése Csongrád-Csanád megyére változik. Az új név igazi jelképe lehet történelmünk megőrzésének, összetartozásunk bizonyításának.

 

Vélemény, hozzászólás?