Kiemelt hírek Szentes

Népzenei Gála a Móricz-ban

A II. Szenyéri Dániel Emléknapok keretében április 27-én Szentesen, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban Népzenei Gálaműsort rendeztek.

Hankó Györgyné szervező, a Zöldág Hagyományőrző Szakkör vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Móra József önkormányzati képviselő nyitotta meg a Gálát. Beszélt a tekerős hangszer történetéről, szentesi vonatkozásairól, a népi hagyományok őrzésének jelentőségéről.

Bácskai Mihályné (Erzsike néni), a Horváth Mihály Gimnázium egykori tanára Derzsi Kovács Jenőre emlékezett. Elmondta milyen sokoldalú volt néhai tanár kollégája, munkássága hogyan kapcsolódott a helyi népzenei hagyományokhoz és a tekerős muzsikához. Emlékezéséből egy részlet – vágatlanul:

Bácskai Mihályné

Népzenei Gála a Móricz-ban(Képmellékletekkel)A II. Szenyéri Dániel Emléknapok keretében április 27-én Szentesen, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban Népzenei Gálaműsort rendeztek.Hankó Györgyné szervező, a Zöldág Hagyományőrző Szakkör vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Móra József önkormányzati képviselő nyitotta meg a Gálát. Beszélt a tekerős hangszer történetéről, szentesi vonatkozásairól, a népi hagyományok őrzésének jelentőségéről. Bácskai Mihályné (Erzsike néni), a Horváth Mihály Gimnázium egykori tanára Derzsi Kovács Jenőre emlékezett. Elmondta milyen sokoldalú volt néhai tanár kollégája, munkássága hogyan kapcsolódott a helyi népzenei hagyományokhoz és a tekerős muzsikához. (Emlékezéséből egy részlet – vágatlanul – a cikk alatt látható.)Derzsi tanár úr népdal feldolgozásaiból a Lajtha László AlapfokúMűvészeti Iskola tanárai, Körösparti Ágnes (zongora) és Szekrényesi Viktória (hegedű) adott elő egy csokrot. Balla Tibor, Aranypáva Nagydíjas népzenész Dél-Alföldi dalokat adott elő tekerőn, őt Zöldi Lászlóné, Kiemelt nívódíjas népzenész követte, aki Szenyéri Dániel dalaiból tekerőzött. Előadását követően Kovács János, Szentes Város Önkormányzata Művelődési- Ifjúsági és Sportbizottsága elnöke átadta a tanúsítványt Zöldi Lászlónének, amely rögzíti, hogy népzenei munkássága bekerült a Szentesi Értéktárba.A rögtönzött kis ünnepséget követően Csiszár Endre – ükunokaként -Szenyéri Dániel életéről tartott ismertetést, valamint korabeli hangfelvétel segítségével megidézte Derzsi tanár urat a népdalgyűjtéseivel kapcsolatban.A műsorban szatmári dallamokkal emlékeztek a szentesi Virágos Sándor tekerősre: ükunokájuk Rákóczi Barbara (citera) és Rákóczi Kende (ének) tisztelgett rokonuk tevekénysége előtt.A Jövőnkért Néptáncegyüttes Dél-alföldi táncokkal köszöntötte aaz egykor élt helyi tekerősöket és népzenészeket – az együttes művészeti vezetője és koreográfusa Bagi Ferenc irányításával. Szenyéri Dániel tekerős emlékére műsort adott Magyar Tekerőzenekar, melynek során Juhász Erika énekelt, Havasréti Pál a tekerős muzsika, a népi hangszeres tanulás jelenlegi lehetőségeit is vázolta. Debreczeni – Kis Helga szentesi dallamokat citerázottA Gála, és a két napos program zárásaként Hankó Györgyné, a Zöldág Hagyományőrző Szakkör vezetője mondott köszönetet a közreműködő előadóművészeknek és a támogatóknak. A Gálán Dömsödi Teréz vezette a műsort.Képek I.:<iframe src="//www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fszentesigyors%2Fposts%2F2704403582964115&width=500" width="500" height="723" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowTransparency="true" allow="encrypted-media"></iframe>Képek II.:<iframe src="//www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fszentesigyors%2Fposts%2F2704412209629919&width=500" width="500" height="723" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowTransparency="true" allow="encrypted-media"></iframe>

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. április 28., vasárnap

Derzsi tanár úr népdal feldolgozásaiból a Lajtha László Alapfokú
Művészeti Iskola tanárai, Körösparti Ágnes (zongora) és Szekrényesi Viktória (hegedű) adott elő egy csokrot.

Balla Tibor, Aranypáva Nagydíjas népzenész Dél-Alföldi dalokat adott elő tekerőn, őt Zöldi Lászlóné, Kiemelt nívódíjas népzenész követte, aki Szenyéri Dániel dalaiból tekerőzött. Előadását követően Kovács János, Szentes Város Önkormányzata Művelődési- Ifjúsági és Sportbizottsága elnöke átadta a tanúsítványt Zöldi Lászlónének, amely rögzíti, hogy népzenei munkássága bekerült a Szentesi Értéktárba.

A rögtönzött kis ünnepséget követően Csiszár Endre – ükunokaként -Szenyéri Dániel életéről tartott ismertetést, valamint korabeli hangfelvétel segítségével megidézte Derzsi tanár urat a népdalgyűjtéseivel kapcsolatban.

A műsorban szatmári dallamokkal emlékeztek a szentesi Virágos Sándor tekerősre: ükunokájuk Rákóczi Barbara (citera) és Rákóczi Kende (ének) tisztelgett rokonuk tevékenysége előtt.

A Jövőnkért Néptáncegyüttes Dél-alföldi táncokkal köszöntötte a
az egykor élt helyi tekerősöket és népzenészeket – az együttes művészeti vezetője és koreográfusa Bagi Ferenc irányításával.

Szenyéri Dániel tekerős emlékére műsort adott Magyar Tekerőzenekar, melynek során Juhász Erika énekelt, Havasréti Pál a tekerős muzsika, a népi hangszeres tanulás jelenlegi lehetőségeit is vázolta.

Debreczeni – Kis Helga szentesi dallamokat citerázott
A Gála, és a két napos program zárásaként Hankó Györgyné, a Zöldág Hagyományőrző Szakkör vezetője mondott köszönetet a közreműködő előadóművészeknek és a támogatóknak.

A Gálán Dömsödi Teréz vezette a műsort.

Képgaléria:

navigate_before
navigate_next

 

Vélemény, hozzászólás?