Ingyenes, tematikus táborokkal készül a nyárra az Angyalsóhaj Alapítvány. Július 6-tól augusztus 14-ig, hat héten át várják az érdeklődőket a szervezők. A táborok döntő többsége délelőtti elfoglaltságot ígér, melyek között a halmozottan sérült fiatalok éppúgy találnak számukra megfelelő, élményt nyújtó foglalkozásokat, mint az alsó vagy felső tagozatos diákok – erről számolt be mai sajtótájékoztatóján a szervezet fővédnöke, Farkas Éva Erzsébet és a táborvezetők.
Kézműves foglalkozásokkal, művészet és Snoezelen terápiával, relaxációs technikákkal, és kreativitásra ösztönző alkotó munkával várja a jelentkezőket az idei nyáron az Erzsébet ház. A táborok vezetői városszerte ismert művésztanárok, gyógypedagógusok és konduktorok, akik önkéntesként vállalták az egyenként egy-egy hetes időtartamú táborok megszervezését, vezetését.
A hat táborból kettő – egy kézműves tematikájú, illetve a Snoezelen terápiás szoba használatára épülő -, kifejezetten a halmozottan sérült, egészségkárosult fiatalok számára indul. A programok egyrészt a jelentkezők képességeinek fejlesztését, másrészt relaxációs technikák megismerését célozzák. A további négy hét pedig általános iskolás, alsó és felső tagozatos diákok számára jelenthet tartalmas kikapcsolódást a nyári szünidőben.
A táborokat különböző bemutatók színesítik hétről hétre, így kutyás és lovasterápiás óra, rendőrségi, mentős és tűzoltó bemutató is lesz. Minden hét péntekén, este, nyilvános táborzáró összejövetelre várják a résztvevőket és az érdeklődőket, amelyekre különleges programokkal és vendégekkel készül az Angyalsóhaj Alapítvány.