Kiemelt hírek Szentes

Nyári tervek: Debreczeni-Kis Helga

Debreczeni-Kis Helgát, a Fölszállott a Páva népzenei verseny döntősét ma már sokaknak nem kell bemutatni. Most mi sem erre vállalkozunk, hanem néhány – általunk fontosnak vélt – információt osztunk meg önökkel, Helgával kapcsolatban.

 

 

Az utóbbi években, még az országos hírnevet adó népzenei verseny előtt is, egyre több helyre hívták meg szerepelni. Viszont a tv-s vetélkedőn való sikeres szereplés további, nagy lendületet adott népszerűségének.

Még több bemutatkozási lehetőséggel „kínálják”, még több feladata van. A legnagyobb talán az, hogy  másodéves a  Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (korábbi, ismertebb nevén a Zeneakadémia) citera, népi hegedű szakán, és ezekben a napokban vannak a vizsgái, az idei tanév nagyobb szigorlatán már túl van.

Legutóbbi fellépése a Közéleti Kávéház szervezésében a Petőfi Caféban volt, majd egy nappal később a Móricz Zsigmond Művelődési Házban a Dél-Alföldi Kertbarátok találkozóján.

Ezeket az alkalmakat használtuk fel arra, hogy megtudjuk: milyen lesz Debreczeni-Kis Helga nyara, (például) hol találkozhatunk vele?

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?