Csongrád Hírek Sport

Nyíltvízi úszóverseny Csongrádon

úszóverseny

Minden eddiginél több nevezővel rendezték meg az V. Serházzugi Hosszútávúszó Versenyt július 23-án délelőtt. A Városi Sporttelep melletti Holt-Tiszánál 10 órakor rajtoltak el az első vállalkozók, akik még rövidebb távra, 500 méter leúszására vállalkoztak, majd fél órával később rajtoltak az 1500 méteres, majd 11 órakor a 3000 méteres táv résztvevői.

Bár meg sem közelíti például a Balaton átúszást, azért egy ilyen verseny is tartogat kihívásokat a versenyzők számára, hiszen nincs közeli tájékozódási pont, mint egy medencében, nincs pálya, nincs forduló, ahol lendületet vehet, de a szél és a hullámok sem könnyítik meg az úszók feladatát. Egy nyíltvízi úszóversenyen ki kell lépni a komfortzónából és a legjobbat kihozni magukból.

A vasárnapi versenyen az időjárás kedvező volt, a víz kellemes, a szél alig fújt, vagyis ideálisak voltak a körülmények ahhoz, hogy remek eredmények szülessenek.

A Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület által szervezett versenyre az ország minden tájáról, sőt a határon túlról, Magyarkanizsáról és Ausztriából is érkeztek versenyzők. Az 500 méteres távon tizenegyen rajtoltak, főleg gyerekek próbálták ki, milyen medencén kívül úszni, a leglátványosabb pedig a 3000 méteres verseny volt, ahol 47 nevező indult. A verseny pillanatait képgalériánkban tekinthetik meg.

 

úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
úszóverseny
navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?