Kiemelt hírek Szentes

Ökumenikus keresztút járás Szentesen

A szentesi Szent Anna Plébánia szervezésében április 12-én Városi Ökumenikus Fáklyás Keresztutat tartottak. Az ökumené jegyében a helyi református, evangélikus, orthodox és római katolikus egyházközségek hívására közösen, közös keresztút járásra jöttek el a hívők, az érdeklődők. A mintegy másfél kilométeres úton elmélkedő imádsággal, idézték fel Jézus keresztútjának történéseit.

A fáklyás, gyertyás gyalogos menet a Szent Anna Plébánia elől indult, majd a belváros területén haladva, az evangélikus, orthodox és református nagytemplomba betérve érintésével a Szent Anna templomban ért véget.

Az egyes állomásoknál rövid imádság hangzott el, a felekezetek templomaiban pedig Jézus értünk vállalt szenvedéséről és kereszthaláláról elmélkedtek.

Képmelléklet:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2670480223023118

 

Ökumenikus Keresztút Szentes

Ökumenikus keresztút járás Szentesen(Képmelléklettel)A szentesi Szent Anna Plébánia szervezésében április 12-én Városi Ökumenikus Fáklyás Keresztutat tartottak. Az ökumené jegyében a helyi református, evangélikus, orthodox és római katolikus egyházközségek hívására közösen, közös keresztút járásra jöttek el a hívők, az érdeklődők. A mintegy másfél kilométeres úton elmélkedő imádsággal, idézték fel Jézus keresztútjának történéseit.A fáklyás, gyertyás gyalogos menet a Szent Anna Plébánia elől indult, majd a belváros területén haladva, az evangélikus, orthodox és református nagytemplomba betérve érintésével a Szent Anna templomban ért véget.Az egyes állomásoknál rövid imádság hangzott el, a felekezetek templomaiban pedig Jézus értünk vállalt szenvedéséről és kereszthaláláról elmélkedtek.Képmelléklet://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2670480223023118

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. április 13., szombat

Vélemény, hozzászólás?