Vígné Somodi Rita az egyesület titkára elmondta, hogy este 8 órai kezdettel motoros bemutató zajlott az önkormányzat előtti téren, amit polgárőreink ifjú polgárőrök segítségével biztosítottak…
A kedvezőtlen idő ellenére is, nagyon sokan látogattak el augusztus 21-én a szentesi állatsimogatóba. A csodálatos zöldövezetben a kedves látogatók jól érezték magukat. Az esős…
Szentesen, az augusztus 20-i ünnepséget – a kedvezőtlen és változékony időjárás miatt – az Ifjúsági Házban tartották meg, a tervekhez képest szinte változatlan programmal. Délután…
Minden hétvégén egy-egy, Szentes egykori életéről szóló filmet láthatnak Karikó-Tóth Tibor jóvoltából. A rovatban az egykori Szentesi Amatőr Filmklub alkotásai mellett Szentest bemutató kisfilmek is…
A Szentesi Szent Anna Templom Orgonájáért Alapítvány ebben az esztendőben is megrendezte a Zenés Nyári Esték sorozatát, melyben főként az orgona hangszer-, illetve muzsika népszerűsítsésért…
Tábornoki kinevezéseket adott át Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 19-én Budapesten, a Sándor-palotában. Az államfő – a honvédelmi miniszter javaslatára – augusztus 20-ai hatállyal dandártábornokká…
A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat augusztus 19-én az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartotta ünnepi megemlékezését, melynek során ünnepi beszédekkel idézték fel Szent István örökségét, és megyei…
A Szentesi Vízilabda Klub augusztus 19-én az elődőkre emlékezett a dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában. A sok utánpótláskorú vízilabdásnak is játéklehetőséget biztosító Szentes Kupa torna záróeseményére…
Augusztus 20. – a magyarság legősibb nemzeti ünnepe, államalapításunkat, Szent István királyunkat, s az életet jelentő Új kenyeret is ünnepeljük ezen a napon. A Csongrád-Csanád…
A Szentesi Vízilabda Klub háromnapos nemzetközi női vízilabdatornát rendezett a dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában. Három OB I-es, élmezőnyben szereplő klub csapat (Szentes, FTC, BVSC) és…
A spanyolországi Valenciából augusztus 18-án megérkezett a 11. vasútvillamos, és sínre is helyezték Szentesen. Csupán egy tram-train hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a flotta. Kivételesen…
A szentesi vízilabda társadalom – egy nemzetközi vízilabda torna keretében – ünnepel augusztus 19-én: köszönteni fogják az 1972. augusztus 6-án OB II.-es bajnoki címet nyert…
A szentesi képviselőtestület augusztus 17-i ülésén új fizető parkolási rendelet fogadott el, melyben szerepelnek (egyebek mellett) az ‘Értelmező rendelkezések’, meghatározták a fizetős parkolási rendszer fenntartóját,…
A megalapozott gyanú szerint a 30 éves helyi férfi 2022. augusztus 16-án reggel betört egy szentesi cukrászdába, ahonnan készpénzt, esküvői tortadíszt és némi teasüteményt vitt…
Augusztus 17-én nyílt meg Debrecenben a XXXI. Farmer-Expo, Magyarország egyik vezető nemzetközi mezőgazdasági- és élelmiszeripari szakkiállítása. Már az első napon több szervezet is elismerést kapott…
A Szentesi Vízilabdaklub a dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában háromnapos női vízilabdatornát rendez: három élvonalbeli magyar csapat (FTC,BVSC és Szentes), és három külföldi (szerb, német és…
Államalapító Szent Istvánra emlékezve, az új kenyér előtt tisztelegve a szentesi önkormányzat augusztus 19-én, a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében rendezte meg a helyi…
A szentesi képviselőtestület augusztus 17-i ülésén módosította az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról szóló rendeletét. Az előzményekhez tartozik, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ ez év április…
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlását figyelembe véve 2022. augusztus 17. (szerda) 00.00 órától 2022. augusztus 19.…
A Szentesi Önkrományzat augusztus 13-án, a Szentesi Tiszai Strandon 7. alkalommal szervezte meg aTiszai Halászléfőző Partyt. A címben azért használtam a ‘találkozót’ jelentő idegen szót,…
Minden hétvégén egy-egy, Szentes egykori életéről szóló filmet láthatnak Karikó-Tóth Tibor jóvoltából. A rovatban az egykori Szentesi Amatőr Filmklub alkotásai mellett Szentest bemutató kisfilmek is…
A Szentesi Hangversenyközpont közétette a 2022/2023-as évad repertoárját, amely ezúttal (is) elhozza Szentesre a zenét, a világot. Láthatunk, hallhatunk kórusmuzsikát, dixi zenét, énekegyüttest, jazzt (annak…
A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió szentesi Új Esély Központja augusztus 11-én, 12-én és 13-án Jótevő Napokat szervezett, melynek keretében tartós élelmiszer- és háztartási vegyiáru adománnyal…
Hazánkban egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a zátrkertekben folyó munkáknak, amit az is jelez, hogy egyre több pályázatot írnak ki a kormányzati szervek, azok szakhatóságai, hogy…
Kétnapos lesz az idei, a III. Strand Fesztivál, melyről a szervezők augusztus 12-én részletesebb tájékoztatást adtak. Szabó Zoltán Ferenc Szentes polgármestere örömét fejezte ki, hogy…