Kiemelt hírek Szentes

Párbeszéd az Alapjövedelem bevezetéséről

Létbiztonságot mindenkinek! jelszóval a Párbeszéd pártjának régióbeli aktivistái október 16-án Szentesen, a „Napernyős lány” szobrához közeli helyen egy standot állítottak fel, és az Alapjövedelem fontosságáról beszélgettek az érdeklődőkkel, illetve aláírást gyűjtöttek.

A képen a következők lehetnek: 2 ember, ülő emberek, asztal és túra/szabadtéri, , szöveg, amely így szól: „párbeszéd”

A Párbeszéd pártja 2015 óta azért (is) dolgozik, hogy Magyarországon bevezessék az Alapjövedelmet, egy olyan járandóságot, amely minden magyarországi felnőtt számára garantál havi 100 ezer forint jövedelmet, az időseknek 100 ezres alapnyugdíjat; a dolgozók kétharmadának emeli a nettó bérét, és minden gyermek után legalább 50 ezer forint támogatást jelent.

Állítják, hogy az Alapjövedelem belső adó- és kiadás-átrendezésekből teljes mértékben fedezhető, belső adó- és kiadás-átrendezésekből teljes mértékben finanszírozható. Ezért az Alapjövedelem akár már most bevezethető”.

Szentesre a párt Dél-Alföldi régiójának aktivistái jöttek el, akik ennek előtte Makón jártak. Itteni tapasztalataikról kérdezve megtudtuk, hogy volt érdeklődés, gyűjtöttek aláírást. A standnál megjelentek többsége egyetértett az elképzeléssel. Néhányan kétkedően nyilatkoztak a megvalósítás esélyeiről, hátteréről – őket igyekeztek érvekkel meggyőzni.

Egy, öt unokáját egyedül nevelő nagymamával is találkoztak, akit ruhaadománnyal is megsegítettek.

Ezt a kampányt itt az ország keleti- déli részén szeptember közepén kezdték, és várhatóan e hónap végéig folytatják.

Vélemény, hozzászólás?