Hírek Szentes

Polak, Węgier, dwa bratanki… Lengyel- magyar két jó barát…

A lengyel- magyar közös barátság jegyében a Kanálgép zenekar- melynek összes tagja az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred állományába tartozik- meghívást kapott a Lengyelországban megrendezett, nagy tradíciókra visszatekintő Naturalnie Mazury fesztiválra.

Az eseménynek a Mazury- tavaknál fekvő Wegorzewo város ad otthont, melyre a zenekar ötnapos meghívást kapott a Lengyel Honvédség 11. Mazury Tüzér Ezredétől. A magyar együttes a július 07.- 09.-ig tartó koncertsorozat záró napján, a város főterén lépett fel, ahol örömmel fogadták őket és az előadás nagy sikert aratott a lengyel közönség körében.

 

 

A zenekar kint tartózkodása alatt a fellépésen kívül megismerkedett a lengyel kultúra és történelem egy-egy szeletével, valamint alkalmuk nyílt a tavon hajókiránduláson is részt venni.

A fiúk megtapasztalták a lengyelek kiemelkedő vendégszeretetét a magyarok iránt, amely a vendéglátásban és a társalgásokban is egyértelműen megmutatkozott. Ezt mutatja, hogy Wegorzewo város tisztelete jeléül faültetéssel ajándékozta meg őket, bízva abban, hogy egyszer még visszatérnek.

(Forrás: Csordásné)

Vélemény, hozzászólás?