A Szentesi Koszta József Általános Iskolában a 2020/2021-es tanév befejeztével két tanítónő nyugdíjba vonult: Kormos Ferencné és Csenkiné Miczki Ildikó.
Ágota néni Damjanich János és a Koszt József Általános Iskolában, Ildi néni a fábiánsebestyéni-, a szentesi Szent Erzsébet- és a Koszta József általános Iskolában töltötte le pedagógusi pályafutását, mindketten nagyjából 1000 gyermeknél rakták le az iskolai alapokat.
Sokan – egykori és jelenlegi tanítványok, szülők, nagyszülők, egykori és jelenlegi kollégák – gondolták úgy, hogy különlegessé teszik a szeretett Tanító nyugdíjba vonulását.
A tanév utolsó tanítási napjának befejeztével az intézményhez közeli téren gyülekeztek, és együtt, vidám-ünnepi hangulatban vonultak az iskolához, hogy közösen vegyenek búcsút a tanítónéniktől, ezzel együtt egy közös élményt nyújtva erőt (is) adjanak a további életútjukhoz.
Mindkét tanító kapott egy szép emlékkönyvet, telis-teli régi és újabb fotókkal. Mellé egy bizonyítványt, melyben ilyen vizsgatárgyak szerepeltek: stresszmentesség, relaxáltság, élettapasztalat, korlátlan szabadidő, utazás-üdülés, unokázás.
A köszöntők közös gondolatát Bocskay István fogalmazta meg és mondta el az ünnepelteknek, majd virágok és ajándékok közepette köszönték meg a diákok (és a szülők) a négyéves gondoskodást, tanítást.
Ami szép volt az egészben: az első gondolat, a kezdeményezés, a (titkos) szervezés, a tanítványok spontán eljövetele, meglepetés az ünnepelteknek és az együttes élmény…
A búcsúztató beszéd (Bocskay István)
“Kedves Ágota néni, kedves Ildi néni, tisztelt hallgatóság!
A legtöbb ember, aki azokat a neveket hallja, hogy John Lennon és Paul Mcartney rögtön tudja, hogy két legendás zenészről van szó. A legendás emberek már csak olyanok, hogy a távollétükben is mindig velünk vannak, bennünk élnek, elismerjük és tiszteljük őket művészetük, a gondolataik vagy éppen a tanításuk által.
Bizony a tanításuk által, hiszen tanítani az egyik legszebb dolog a világon, különösen akkor, ha a tudást apró gyermekekkel osztjuk meg és ez még akkor is így van, ha pontosan tudjuk, hogy mindez igazán jól csak keveseknek sikerül.
Kevesek adottsága, hogy egyszerre jó ember, jó pedagógus legyen és mindezt át is tudja adni, de nemcsak egyszer, kétszer, hanem éveken, évtizedeken keresztül, ugyanazzal a lelkesedéssel, szeretettel.
Ágota és Ildikó tanítónéni azok közé tartozik, akiknek ez sikerült. Ők azok, akik a tudást egy olyan kincstárnak gondolják, amiből bármennyit adhatnak, nekik ugyanannyi marad, csak azok száma szaporodik, akik kaptak a kincsekből, hogy aztán megőrizzék, megosszák másokkal és elvigyék magukkal a világ minden tájára.
Ildikó és Ágota tanítónénik néni neve mára legendássá vált. Igazi legendájává a Koszta József Általános Iskolának, Szentes város legjobb pedagógusainak, gyermekek százainak és sok-sok családnak, ahol nevüket tisztelettel kiejtették annyi éven át.
Had tegyek fel egy egyszerű kérdést.
Melyik az a szó, amely az eszedbe jut, ha Ágota és Ildi néniről hallasz?
Azt mondod pontosság? Igazad van! Azt mondod becsületesség? Igazad van! Azt mondod, hogy az a szokásuk, ami soha nem tett különbséget gyerekek között, egyformán szerették
őket? Igazad van! Amire én gondoltam a hitelesség!
Hitelesség évtizedeken át a szülők, a munkatársak és a diákok szemében is, mert a munkájuk során mindvégig az vezérelte őket, hogy a jóra, igazmondásra, a munka értékére, a mások iránti tiszteletre és a becsületességre neveljék a rájuk bízott gyerekeket.
Kell ennél több? Léteznek ennél fontosabb értékek az életben, ha valaki érvényesülni szeretne? Nem nagyon, de azért az se árt, ha valaki ezen felül tud.
Tisztelt Egybegyűltek!
Az a 4 év, amit a gyerekek Ágota és Ildi néni osztálytermében töltöttek megalapozta a jövőjüket. Megalapozta a felsős, a középiskolás éveket és sokaknak még az azt követőket is.
Vajon emlékeztek még a Bolyai vagy a Curie versenyekre?
Gondoltok még azokra az estékre, amikor gyűrtétek a plusz tananyagot, hogy aztán álmotokból felkelve is soroljátok
Magyarország összes nemzeti parkjának a nevét?
Érzitek még a büszkeséget, amikor a nevetek sorolták a megyei vagy országos versenyek győzteseiként? És most nagyobb diákként vagy felnőttként értékelitek, hogy a magabiztosságotok, a jártasságotok alapja éppen az az átlagosnál magasabb műveltség, amit akkoriban alapoztatok meg?
Azt hiszem a kérdésekre a válasz minden esetben igen.
Jó érzés az átlagosnál többet tudni a világról, bizony nem hátrány logikusan gondolkodni, ismerni a természetet, és szépen, helyesen írni és beszélni magyarul. Biztosan értékeli a környeztetek, hogy a többségnél fegyelmezettebbek vagytok, hogy pontos a munkátok, hogy a legtöbbször igazat mondotok és ebben a tulajdonságotokban óriási és elévülhetetlen szerepe van Ildi néninek és Ágota néninek!
Egy szép dalban így írták le mindezt:
A tanító dolga, hogy tanítson,
a lelkemen valamit javítson.
A diák dolga, hogy kutasson,
ha felnő, jó irányt mutasson!
Ha visszagondolok a sok osztálytársra, azt látom, és azt láthatjuk, hogy jó irányt mutattok. Az apró magocskák, amelyek minden év szeptember elején elvetésre, majd ápolásra kerültek kikeltek vagy már termőre fordultak hála két nagyszerű ember, áldozatos, következetes, magas szakmaiságú és becsületes munkájának.
Mindannyiunk életének biztos pontja, hogy tudjuk azt, hogy aminek kezdete van, annak vége is. Még akkor is, ha még lenne mondanivaló, ha még lenne kihez szólni, és ha még szeretnénk és igényelnénk is, de tudjuk, hogy ez már részünkről, akik annyi éven át, annyi jót kaptak Ildikótól és Ágotától már nem lenne helyes igény.
Most, ennyi alkotó év után,nekünk az a dolgunk, hogy a kezünket a szívünkre téve elmondjuk, hogy hálásak vagyunk és szívből köszönünk mindent, amit kaptunk!
A nyugdíjba vonulás nem visszavonulás valamitől, hanem visszavonulás valamihez.
Valamihez, ami feltöltést, jó érzést ad és amit kívánunk szeretettel! Kívánjuk, hogy egészség, béke és szeretet kísérje a kedves tanítónénik mindennapjait! Ígérjük és magunkban egy „vastag posta ironnal” fel is írjuk, hogy az intelmeket megfogadjuk, megőrizzük, a tudást továbbadjuk és mindig, de mindig tisztelettel és megbecsüléssel gondolunk szeretett Ágota és Ildi nénire!”