Hírek Kiemelt hírek Szentes

Séta a mellrák elleni küzdelemért

Október 1-jén van a Mellrák elleni küzdelem világnapja. Ebből az alkalomból Szentesen Hídi-sétát szervezett az Együtt Könnyebb Klub. A résztvevők a Kossuth téren gyülekeztek, ahol köszöntötte őket Pölös Katalin, a klub elnöke, és beszélt a mellrák elleni küzdelem céljáról, az összefogás szükségességéről.
Ezt követően rózsaszínű léggömbökkel a kezükben a hölgyek és néhány férfi elsétált a Kurcai Eszperantó hídig, és onnan vissza a Dobovszky hídig, ahol a léggömböket feltűzték a híd korlátjára – azokért a társaikért, akik épp e betegség miatt nem tudtak (már) részt venni a sétán.
Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, álló emberek, léggömb, szabadtéri és , szöveg, amely így szól: „EGYUTT KONNYEBB”
Az eseményen nemcsak azok vettek részt, akik kigyógyultak ebből a betegségből, hanem azok is, akik együtt éreznek a szervezettel, mely már 28 éve működik a Kurca-parti városban. Eljött a rendezvényre dr. Kispál Mihály, a dr. Bugyi István Kórház osztályvezető onkológus főorvosa is.
A program nem titkolt célja volt, hogy felhívja a figyelmet a prevenció, a szűrések fontosságára!

Vélemény, hozzászólás?