A Honvéd Rákóczi Sportegyesület, melynek tagjait 70 %-ban a műszaki ezred katonái alkotják, a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred és Szentes Város Önkormányzata közös szervezésében július 23-án rendezték meg a Magyar Honvédség Terepakadályfutó és az OCR Országos Terepakadályfutó Bajnokságát.
Már harmadik alkalommal rendezték meg, először a hékédi gyakorló téren, az utóbbi kettőt már a műszaki alakulat 1. számú gyakorló terén.
A verseny távja 5 km., amely 23 természetes, mesterséges és speciális (minősített) akadályokat tartalmazott.
A katonai verseny szabályai speciálisak voltak, erre a versenyre megalkotott rendszerrel. (Igyekeztek a kánikulai időjárással is számolni.)
A Magyar Honvédség 12 katona szervezetétől 76 katona érkezett a megmérettetésre. A helyi műszaki alakulatot 3 egyéni (2 férfi és egy nő), valamint öt, három fős csapat képviselte.
Az Országos Bajnokság (OB) szabályai a hazai és nemzetközi OCR sport által előírtakat követték. Ezt két kategóriában – Elit és Age Group – szervezték meg.


A katonai és OB mellett lehetővé tették a kihívást kereső amatőröknek is, hogy kipóbálják magukat.
A rendezvényen részt vett, és a pályát is teljesítette Besenyei Boglárka, az Exatlon Hungary 2022. évi dobogósa. Az eredményhirdetés során Boglárka az éremátadásban is segédkezett.

A versenyt megszemlélte, a résztvevőket köszöntötte, továbbá a díjátadásban közreműködött Chmelik Ernő alezredes, a Magyar Honvédség Parancsnokságának testnevelő tisztje.
Magyar Honvédség Terepakadályfutó és OCR Országos Terepakadályfutó Bajnokságának eredményei:
Korcsoport:
1. Szabó Dávid (MH KIKNYP)
2. Csuka Tibor (MH KRK)
3. Korsós Dorián (MH 5.)
II. korcsoport:
1. Nagy Péter (MH EK)
2. Szőke Gábor (101. TVZ)
2. Mudra István (MH BHD)
Korcsoport:
1. Bácsy László (MH 1. HTHE)
Szabó Dávid őrmester, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság katonája, 2018-ban korosztályos Európa-bajnok, majd az év novemberében Trifecta-világbajnok Spártában, 2019-ben pedig megvédte világbajnoki címét. Itt Szentesen a férfi abszolút kategóriában győzedelmeskedett.
A csapatok versenyében az első helyet az MH Anyagellátó Raktárbázis csapata szerezte meg.
A csapatversenyben a szentesi székhelyű MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred egyik csapata a második helyen végzett.
Gratulálunk!
Az OCR Országos Terepakadályfutó Bajnokságának eredményei:
Korosztályos:
1. Zsiros Márk (Magyar Futósport Egyesület)
2. Balhási Ákos (Magyar Futósport Egyesület)
3. Gyömrei Máté (Honvéd Ezüst Nyíl Sportegyesület)
Elit nők:
1. Szarka Tünde (OCR Gábor Team SE)
2.Páder Zsófia (Sport Az Egészségért egyesület