Csongrád Hírek

Szakmai nappal kezdődött a XX. Csongrádi Borfesztivál

szőlő

Helyi borászok szőlőiben gyakorlati, termesztési ismereteket szerezhettek a szakmai nap résztvevői, majd elméleti előadásokat hallhattak neves szakemberektől a bokrosi művelődési házban. A rendezvény mintegy hetven érdeklődő regisztrált.

Bodor Martin fiatal borász szőlőültetvényén kezdődött a nap, ahol új fajtákkal ismerkedhettek a résztvevők. A Generosa kecskeméti nemesítésű fajta, az ezerjó és a piros tramini jó tulajdonságait egyesíti. Bodor Martin tavalyi telepítésű szőlőjéből várhatóan jövőre már tud bort készíteni, de más borászoknak már jó tapasztalatai vannak a fajtával. Fontos, hogy asz alföldi borászok is megtalálják azt a bort, amiről megismerik őket, a hagyományos fajtáknál ugyanis a legtöbb fogyasztó a megszokott, hegyvidéki ízeket várja, az Alföldön azonban lágyabb savak jellemzik a borokat.

Gulyás Ferencnél az aktuális felvásárlási árakról is hallhattak az amatőr szőlészek, idén 90 forint körül alakul majd 1 kiló szőlő ára.

Ungerbauer György, a hegyközség elnöke, a környék legnagyobb magánpincészetének tulajdonosa 22 hektáros táblájánál elmondta, alkalmazkodni kell a piaci igényekhez a fajtaválasztékkal.

A szakmai nap előadásokkal folytatódott: először a Vidékfejlesztési Program lehetőségeiről, pályázatairól hallhattak az érdeklődők, majd az őstermelői értékesítés aktualitásairól, ezután pedig a hazánkban az utóbbi néhány évben elszaporodó lepkekabócák kártételéről és az ellenük való védekezésről.

szőlő
szőlő
szőlő
szőlő
szőlő
szőlő
szőlő
szőlő
szőlő
szőlő
szőlő
szőlő
szőlő
navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?