Kiemelt hírek Szentes

Számokat kaptak az Apponyi tér házai

Tőlünk kissé szokatlan módon, egy lassanként fél éves ügyhöz nyúlunk vissza. Az ötletet Önöktől kaptuk, mert írták: egyes, kisebb szolgáltatóknak újabban nem könnyű megtalálni egyes lakásokat Szentesen az Apponyi téren, mert számokat adnak meg az árut, terméket igénylők, és ennek alapján még nem egyszerű a tájékozódás.

A néhány hónappal ezelőtt bekövetkezett változás országos jellegű, több nagyvárosban is a betűkkel való jelzés helyett áttértek a társasházak számmal való jelölésére, ez történt Szentesen, az Apponyi téren is. Az áttérés konkrétumait átvezették a Központi Nyilvántartó Rendszeren, valamint tájékoztatást kaptak a nagyobb cégek ( Posta, áramszolgáltatás, vízszolgáltatás stb.) irodái.

Ugyanakkor egyes kis- és középvállalkozások, valamint az Apponyi téren élők rokonai körében alig ismertek a változások, ezért itt most közzé tesszük a Szentesi Közös Önkormányzati Hivataltól kapott, jelenleg érvényes és hivatalos házszámokat. A téren épült mind a 10 ház új számot kapott. Az egyes házakon belül a lépcsőházak betűi, és a lakások számai nem változtak.

Az információk megszerzésében dr. Rébeli- Szabó Tamás önkormányzati képviselő nyújtott segítséget.

 

Vélemény, hozzászólás?