Hírek Kiemelt hírek Szentes

Személyiségfejlesztés – táborokban

A Ve-Ga Gyermek és Ifjúsági Szövetség ebben a hónapban több tábort is tart Dedrekegyház-Tompaháton, a Bagolyszállás panzióban.
A szentesi központú szervezet – már nevéből adódóan is – hosszú évek óta foglalkozik a fiatalok személyiségfejlesztésével, vállalkozóvá, vezetővé válásának elősegítsével, és ehhez – mások mellett – megfelelő formai kereteket ad egy-egy tábor megszervezése is.
Az utóbbi hat év táborait már Derekegyház-Tompaháton rendezik, ahol – a helyi önkormányzat jóvoltából – mind a szervezők, mind a résztvevők számára korszerű és kényelmes körülmények fogadják az odaérkezőket.
Július harmadik hetében “Én kirakós” tábort tartottak 14-17 éves kiskamaszoknak. A táborban 25-en vannak, Szentesről, a környező településekről, öten pedig Erdélyből. Életkoruknál fogva, ők még ténylegesen “keresik” önmagukat. Ennek megtalálásához alapvetően három lépcsőben igyekeznek segítséget adni:
= Mi az, amiből építkezhet az egyén?
= Hol tartok most?
= Mik azok belső és külső lehetőségek, amik segítik az önmegvalósítást.
Ezt a tábort Dr. Majár János egyetemi docens (Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Fizikai és Elektrotechnikai Intézet) vezeti, vagy inkább irányítja, orientálja. Munkáját a VE-GA szövetség néhány aktivistája segíti, köztük a Korom házaspár, akik a tábori programok maradéktalan megvalósítását szolgálják – előadások, kis-csoportos foglalkozások, szabadidős programok megtartásával.
A táborlakókkal beszélgetve érezhető, hogy jól érzik magukat, a programok érdeklik őket – talán a jó előkészítés hozadéka ez. A környezetet kedvelik, a klímás szálláshely ezeknek a kánikulai napoknak a hatását jól ellensúlyozza. A kiváló légkör kialakulásához (talán) az is hozzájárul, hogy gyerekek közül néhányan már nem első alkalommal vesznek részt VE-GA táborban.

Vélemény, hozzászólás?