Kiemelt hírek Sport Szentes

Szent-S-kör teljesítménytúra – gyalog és kerékpárral

A szentesi St. Jupát Sportegyesület május 12-én, Közösségi Tér (Dózsa-ház) előtti kis téren sajtótájékoztató keretében mutatta be legújabb projektelemét, a Szent-S-kör teljesítménytúrákat, amely a város és térsége látványosságait, nevezetességeit, jellemző tájegységeit fűzi nyomvonalaira.

Valkai Zsolt, a St. Jupát SE vezetője beszélt a Teljesítménytúra létrejöttének előzményeiről, illetve vázlatosan ismertette célját, tartalmát, valamint az akcióhoz való kapcsolódási lehetőségeket.

Az alapötlet terepkerékpáros teljesítménytúra létrehívása volt, mely kiegészült szilárd burkolatú nyomvonallal, valamint a gyalogosan és futva teljesíteni szándékozók számára történő feldolgozással.

Ellenőrzőpontok találhatóak olyan jeles helyeken, mint a Pusztai-féle szélmalom, Furioso Emlékpark, Horthy-fa, Árpád-halom, Cserna-féle szélmalom, Ecseri templomrom, Gödény-halom, Koszta-tanya, vagy a Bökényi duzzasztó.
További részletek itt: http://szenteskor.hu/

Többek között elhangzott, hogy a „túra” teljesítése, mint minden másik túráé is, regisztrációt és nevezést igényel, melyet célszerű korábban megtenni.

A felhasználási feltételeket muszáj kipipálni a regisztráció rendszer általi elfogadásához!
A regisztrációs felületet itt érheti el: http://szenteskor.hu/regisztracio.php

Az első kiemelt program, egy teljesítménytúra május 24-én lesz, kiemelt díjazással, melyre előzetesen kell regisztrálni.
https://www.facebook.com/…/a.211644960256…/230612371693027/…

Az alapötlet egy terepkerékpáros teljesítménytúra létrehívása volt, melynek megvalósításához támogatók is társultak, akiknek a munkáját – a tájékoztatót követően – egy díszoklevéllel és éremmel ismerte el az egyesület.

Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3840754359329026

Az esemény végén a Szent-S-kör Teljesítménytúra startját jelképező nemzeti színű szalag átvágására kérték fel a támogatókat.

Vélemény, hozzászólás?