Szentes város Önkormányzata május 29-én a Hősök Napja tiszteletére koszorúzást rendezett az I. és a II. világháborús emlékműveknél.
Lerótták tiszteletüket Szabó Zoltán Ferenc polgármester, Kiss Csaba alpolgármester, önkormányzati képviselők, a rendvédelmi szervek helyi vezetői, a Szentesi Járási Hivatal vezetője dr. Tóth Flórián és vezető munkatársai, a Fidesz helyi szervezet nevében Kovács János és dr. Rébeli-Szabó Tamás, a Pálmások Szövetsége vezetői, a Bajtársi Klub helyi képviselői.
A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.
Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe, majd a Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját (…) a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli”.
A rendszerváltás után újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd a 2001-ben elfogadott LXIII. törvény a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.”
Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3907368552667606