A Szentesi Vendégszeretet Egyesület és a Sport-és Üdülőközpont szervezésében az idei nyár negyedik alkalommal rendezték meg az Ízek Utcája elnevezésű eseményt a strand területén.
Ezúttal (augusztus 20.) is jelen voltak a megszokott házi cukrászok, és nagy kedvességgel kínálták süteményeiket: a túrófánkot, a túrópuffancsokat. Az ínyencségeket kedvelők kóstolhattak sajtot, sőt például fürt tojásból készült palacsintát vagy hot-dogot.
Többen rácsodálkoztak a szentesi babamúzeum figuráira is. Lehetett vásárolni 200 Ft-os támogatókártyát, melyért négy kóstoló járt, egy szentesi képeslap (sorsjeggyel együtt), valamint szentesi turisztikai prospektusok.
Mivel ez volt idén az utolsó Ízek utcája, ajándéktárgyakat sorsoltak ki a támogató jegyeket vásárlók között.
A strandon voltak sokan, de az ekkor zajló strandfesztivállal „osztoztak” a látogatókkal.
Az egyesület elnöke, Matkócsik Pál – kérdésünkre válaszolva – azt mondta: elsősorban azért szervezik az eseményt, hogy megismertessék szervezetük tagjainak tevékenységét, vendégszeretetét, ezen keresztül pedig még jobban megkedveltessék a várost az idelátogató turistákkal.
Az egyesület már több éve együtt dolgozik az Üdülőközponttal, így közösen népszerűsítik a szentesi kulturális- és turisztikai programokat, szélesítik a strandra látogatók számára nyújtott szolgáltatások körét, és ezt jövőre is szeretnék folytatni, ha nem nehezednek tovább a körülmények– tette hozzá az elnök.
Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4271145656289892