Kiemelt hírek Szentes

Szenyéri Emléknap – tekerős ünnep

A Szentesi Művelődési Központ Zöldág Hagyományőrző Szakköre 2019. április 26-27-én újabb eseményeket szervezett II. Szenyéri Dániel Emléknapok keretében.

Az első nap délelőttjén a Művelődési és Ifjúsági Házban (kis) MESTERKURZUS címmel a Szentesen is népszerű népi hangszerekről (citera, tekerő, furulya, duda) és megszólaltatóikról szakmai jellegű előadásokat kiváló népzene tanárok és előadóművészek tartottak – kiemelve Szenyéri Dániel, Derzsi Kovács Jenő és Virágos Sándor életútját – sok muzsikával, énekkel, az első osztályosoknak táncházzal.

Az iskolákból 7 osztály jelent meg általános iskolások és középiskolás korosztályok egyaránt. Az iskolásoknak rendezett programokkal párhuzamosan 9 – 12 óra között 4 csoportban – csoportonként 2-2 fő – tekerős kereste fel a város óvodáit, ahol bő fél órányi tekerős muzsikálással köszöntötték őket mindenki nagy örömére.

A program résztvevőinek egy csoportja megkoszorúzta a Szeder temetőben Derzsi Kovács Jenő, Szenyéri Dániel és Virágos Sándor szentesi tekerősök sírját.

Az első nap eseménysorozata a Kossuth szobornál zárult, ahol a vidékről érkezett tekerősők (a Magyar tekerőzenekar: fiatalok, középkorúak és idősebbek) közös muzsikálásukkal kápráztatták el a közönségüket, az arra járó érdeklődőket, nézelődőket.

Kisebb táncház is kikerekedett a város fő terén a Zöldág Hagyományőrző Szakkör tagjainak vezetésével.

Képgaléria:

//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2705123482892125

 

Vélemény, hozzászólás?