Fábján-Nagy Erzsébet földrajz-történelem szakos tanárnő holnap tölti be a 90. életévét, ebből az alkalomból szeptember 2-án köszöntötte őt Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere.

A Budai Nagy Antal utcai lakásban történt köszöntésen ott volt az ünnepelt testvére és fia. A miniszterelnöki Köszöntő Emléklap, és a polgármesteri ajándék-csomag átadását követően a jelenlévők felidézték a 46 évig tartó tanári pálya főbb állomásait, emlékezetes pillanatait.

A tanárnő pályáját a Mártélyi Általános Iskolában kezdte (5 év), majd Békéscsabán tanított egy ének-zene és testnevelés tagozatos általános iskolában (21 év). Az utóbb említett években még elvégezet a könyvtá szakot is, és iskolai könyvtárosként is tevékenykedett.
Ezután Szentesre került, az akkori Hámán Kató Általános Iskolába (20 év) itt tanított, illetve vezette a 7-8 ezer kötetes könyvtárat. Mellette még nevelőként dolgozott az Általános iskolai Kollégiumban is.
Egy gyermeke és két unokája van. Egészsége után érdeklődve elmondta, hogy „koromhoz képest és saját magamhoz viszonyítva: jól vagyok”. Bár ma már segítségre szorul sok mindenben, de ő maga főz, vásárol be, legfeljebb a cipekedésbe segítenek be. A korszerű táplálkozás híve.
Szabadidejében az otthonát rendezi, kevés TV műsort néz, inkább rejtvényt fejt. Tagja a Városi Pedagógus Klubnak, mindig eljár a foglalkozásaikra, igyekszik tevékenyen részt venni munkájukban.
Azt vallja: „aki leül, az úgy marad!” – vagyis igyekszik sokat mozogni, sétálni, igyekszik tájékozódni a helyi ügyekről, egyáltalán aktív életet élni.
Szerkesztőségünk sok boldogságot kíván Erzsi néninek!