A SzeVASZ, avagy a Szentes Városi Amatőr Színkör 2014-ben alakult néhány lelkes, játszani szerető színházbarát emberből. Azóta töretlenül végzik feladatukat: igyekeznek legjobb tudásukat nyújtva még sokszínűbbé tenni a város kulturális palettáját.
Az elmúlt évek során sikerült önálló játszó-helyet (Padlás Szinház – Dózsa ház) is kialakítaniuk, azt, az anyagi forrásaikhoz mérten szcenikai szempontokból fejleszteniük. Nem nagy befogadóképességű a színházuk, de mindig telt ház előtt játszottak. Az évek során azt is elérték, hogy folyamatosan hívják őket, illetve előadásaikat a környező településekre is.
Ezt a szépen felfelé ívelő folyamatot szakította meg a koronavírus járvány „kitörése”. 2020. március 17-én jelentette be a társulat, hogy az 2019/2020-as évadból hátralévő négy előadását határozatlan időre elhalasztja.
Sokáig nem bírták, mert néhány napra rá, már ismét közönség „elé álltak”: szobaszínházként működt(n)ek tovább. Ezúttal egyénenként, otthonról szórakoztatják nézőiket, melynek során tematikusan adnak elő jeleneteket, mese-olvasást, vagy ’vidám-perceket’.
Ennek során – eddig – 31 videót készítettek és osztották meg Fb. oldalukon, melyeknek 50.000 feletti lett a megtekintése. Ezek között volt olyan, amelyik éppen csak elérte a négyszázat, de olyan is volt, amire több mint 3500 ember volt kíváncsi.
A számok azt jelzik, hogy jó utat választott a Szevasz, útkeresései során most is megtalálta a helyes irányt.
Köszönjük a Társulatnak, hogy Home Office-ban is arra törekednek, hogy a nézőiknek könnyebb legyen elviselni a kényszerű bezártságot, ráadásul a kultúrának az igényesebb műfajainak közvetítésére vállalkozva.
Azt kívánjuk, minél hamarabb létrejöjjön a személyes találkozás, a közös színházi élmény….
A cikk alatti videón összeállítást láthatnak a Társulat néhány előadásából.
“Nevessünk … mert a helyzet komoly, de azért kell most a mosoly”
Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3829077407163388
Színköri előadások Szentesen(Képgalériával)A SzeVASZ, avagy a Szentes Városi Amatőr Színkör 2014-ben alakult néhány lelkes, játszani szerető színházbarát emberből. Azóta töretlenül végzik feladatukat: igyekeznek legjobb tudásukat nyújtva még sokszínűbbé tenni a város kulturális palettáját. Az elmúlt évek során sikerült önálló játszó-helyet (Padlás Szinház – Dózsa ház) is kialakítaniuk, azt, az anyagi forrásaikhoz mérten szcenikai szempontokból fejleszteniük. Nem nagy befogadóképességű a színházuk, de mindig telt ház előtt játszottak. Az évek során azt is elérték, hogy folyamatosan hívják őket, illetve előadásaikat a környező településekre is.Ezt a szépen felfelé ívelő folyamatot szakította meg a koronavírus járvány „kitörése”. 2020. március 17-én jelentette be a társulat, hogy az 2019/2020-as évadból hátralévő négy előadását határozatlan időre elhalasztja. Sokáig nem bírták, mert néhány napra rá, már ismét közönség „elé álltak”: szobaszínházként működt(n)ek tovább. Ezúttal egyénenként, otthonról szórakoztatják nézőiket, melynek során tematikusan adnak elő jeleneteket, mese-olvasást, vagy ’vidám-perceket’. Ennek során – eddig – 31 videót készítettek és osztották meg Fb. oldalukon, melyeknek 50.000 feletti lett a megtekintése. Ezek között volt olyan, amelyik éppen csak elérte a négyszázat, de olyan is volt, amire több mint 3500 ember volt kíváncsi. A számok azt jelzik, hogy jó utat választott a Szevasz, útkeresései során most is megtalálta a helyes irányt. Köszönjük a Társulatnak, hogy Home Office-ban is arra törekednek, hogy a nézőiknek könnyebb legyen elviselni a kényszerű bezártságot, ráadásul a kultúrának az igényesebb műfajainak közvetítésére vállalkozva.Azt kívánjuk, minél hamarabb létrejöjjön a személyes találkozás, a közös színházi élmény…. A cikk alatti videón összeállítást láthatnak a Társulat néhány előadásából. "Nevessünk … mert a helyzet komoly, de azért kell most a mosoly"Képgaléria:https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3829077407163388
Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2020. május 9., szombat