Kiemelt hírek Szentes

Szolgálatba helyezték a szentesi polgárőrök mikrobuszát

Az elmúlt napokban (május 12-én) Dr. Túrós András, az Országos Polgárőrszövetség (OPSZ) elnöke egy kisbuszt adományozott a szentesi polgárőrség részére, melyet Gilinger István, az egyesület elnöke vett át.

Szentesen, a Kossuth téren május 29-én ünnepélyesen birtokba, szolgálatba vette 9 személyes mikrobuszát a Szentesi Polgárőrség.

Ezen az eseményen jelen volt, és köszöntötte szentesi polgárőröket Farkas Sándor, agrárminiszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője. Elmondta, hogy régebb óta figyelemmel kíséri az egyenruhás önkéntesek munkáját, amelyet egyre jobb körülmények között és egyre magasabb színvonalon végeznek. Gratulált ehhez, valamint az új gépjárműjükhöz.

Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere is gratulált az új mikrobuszhoz, és egyben megköszönte a szentesi polgárőröknek a koronavírus járvány elleni védekezésben nyújtott önzetlen, fáradtságot nem ismerő segítségüket.

Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke megköszönte a szentesi polgárőröknek – megyei összehasonlításban is – a kimagasló munkáját. Megfogalmazta, hogy jelentős feladatokat vállalt magára a szentesi szervezet, és azokat teljesíti is. A szentesi polgárőrök és vezetőik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy azok a célok, amelyeket kitűztek maguk elé, azok meg is valósuljanak. – ebben pedig segítségükre lehet ez a mikrobusz is.

A gépjármű szolgálatba helyezési eseményén részt vett dr. Tóth Flórián, a Szentes Járási Hivatal vezetője, a térségi Védelmi Bizottság vezetője, Nagy János, a Szentesi Rendőrkapitányság osztályvezetője, Kun József. a Csongrádi Rendőrkapitányság vezetője, Kálmán Raymund, a Szentesi Tűzoltóság parancsnoka.

Gémes László, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke a szolgálatba helyezést követően gratulált Gilinger Istvánnak, a Szentesi polgárőr Egyesület elnökének az eddigi munkájuk kapcsán, valamint azt kívánta, hogy új jármű minél jobban tudja szolgálni a közösséget.

Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3908197852584676

Vélemény, hozzászólás?