Szentes önkormányzat június 4-én a város fő terén, a Kossuth téren emlékezett meg a Trianoni szerződés aláírásának 100. évfordulójáról. Az eseményen emlékeztek a történelmi egyházak helyi képviselői és a város polgármestere, majd közösen felavatták a város új zászlóit: a nemzeti összetartozás és a nemzeti újjászületés zászlaját.
A programról bővebben.
A trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából rendezett városi megemlékezés (az ország többi településéhez hasonlóan) másfél perces harangszóval kezdődött, majd a résztvevők közösen elénekelték a Magyar és a Székely Himnuszt.
A megemlékezésen Fehér Csaba, a Református Nagytemplomi gyülekezet lelkésze; Dr. Gruber László, a Szent Anna Római Katolikus Plébánia plébánosa; Gilicze Andrásné a Felsőpárti Református Gyülekezet lelkésze, Veres Ravai Réka a Szentesi Evangélikus gyülekezet lelkésze és Szabó Zoltán Ferenc polgármester mondta el gondolatait.
Talán az emlékezők is egyetértenek a cikk írójával, hogy közös mondanivalójukat Veres Ravai Réka lelkész asszony mintha összefoglalta volna azzal, amikor idézte a Csík zenekarnak erre a mai évfordulóra készült „Hazám, hazám” című dalának az utolsó két sorát, benne az istenáldotta magyar reménységgel:
„Száz esztendő nem a világ,
Éljen a magyar szabadság!”
A rendezvény végén az emlékezők kibontották a a nemzeti újjászületés és a nemzeti összetartozás zászlóit.
Az emlékezéseket is összefoglaló videó:
https://youtu.be/UUD-HjOceAY
A programban elhangzott Juhász Gyula: Trianon című verse, Csurka László előadásában – felvételről, illetve közreműködött a Szentesi Református Nagytemplomi Egyházközség Zenekara
Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3932733730131088