Hírek Szentes

Találkoztak az egykori felderítők

Matkópusztán augusztus 11-én találkoztak a kmfcs-sek. Ők azok, akik 1986 első hónapjaiban lettek sorállományú katonák Szolnokon a deszantosoknál, és 30 év után újra „megtalálták” egymást, és egy közös ejtőernyős ugráson vettek részt. Nem akármilyen sorkatonák voltak ők (ez most is látszott rajtuk), fizikailag már akkor „kötött legények voltak, nagy volt az akaratuk”, csak egyben nem különböztek egymástól: elszántan kívánták védeni hazájukat.

 

Ők alkották a különlegesen kiképzett mélységi felderítő csoportot (kmfcs). Egész napi kiképzésen vettek részt; fizikális és mentális stresszhelyzetek követték egymást, és azokat kellett gyorsan, önállóan és jól megoldaniuk; a parancsnokok alkalmazták a testi fenyítést.

A sporttisztjük – a mára már nagyon sokak körében méltán ismert és tisztelt – Furkó Kálmán ezredes, aki a karatét a hadsereg különleges egységeinek kiképzésébe is bevezette, azt ott máig, a fölkészülés fontos részeként oktatják. (A találkozón is jelen volt, szóvá is tette, ami szerinte nem volt egy volt elit alakulat tagjaihoz méltó: ’az ugrás után, összehajtott ernyővel alakzatban kellett volna megközelíteni a bázist’.)

Nem volt könnyű az újabb találkozás fő programját, az AN(tonov) gépből 800 méter  magasról ejtőernyővel ugrani, mert hát ez nem játék, mert, hogy a leendő ugrók már benne  vannak  a korban, egészségügyi alkalmassági vizsgát kell tenni, meg hát egyébként is….

Eligazítás az ugrás előtt
Brezovai Sándor, Molnár Zsolt ezredes, és Boda József vezérőrnagy

 

 

 

 

 

 

 

A találkozó egyik fő szervezője (és itt kapcsolódik az ügy Szenteshez) Berzovai Sándor hat danos karate mester, a Wellnes Colosseum tulajdonosa azonban nem adta fel, minden követ megmozgatott – és három évtized után ismét ugrottak a deszantosok.

Kívülállóként érdekes volt látni az 50 év körüli „obsitosokat”: sztorizgattak, viccelődtek egymással, de amikor a felszállás előtti utolsó vizsgát kellett tenniük komoly arccal, mondhatni hivatástudattal álltak neki a feladatnak. Majd a felszállás előtti pecekben a lehető legnagyobb koncentrációval készítették elő az ejtőernyőket, végezteék el az utolsó adminisztrációs teendőket, és már csak az ugrás végrehajtására koncentráltak.

Itt lehetett érezni, vagy inkább, vált nyilvánvalóvá: ezek az urak ma is hadra foghatóak, még ma is élénken élnek bennük a kiképzésen tanultak, még ma is tisztelik parancsnokaikat, parancsaikat – még ma is KATONÁK – még ha nem is tagjai a hivatásos állománynak.

A 31 volt deszantos, a repülőgép befogadóképessége miatt három csoportban hajtotta végre, az aránylag kis magasság miatt jelentős nehézségi fokú ugrást, mondhatjuk hibátlanul. És nem azért, mert „éberen” figyelt a volt parancsnok, vagy a volt katonatárs, vagy a feleség, a gyerek, a hozzátartozó. Saját magának bizonyított mindenki: kész a Haza védelmére, kész a vállalt cél, feladat maradéktalan végrehajtására.

shihan Brezovai Sándor és karatékái az ejtőernyős ugrás után
Molnár Zsolt ezredes és Brezovai Sándor ugrás előtt

 

Példaértékű egy ilyen vállalás. A találkozás kapcsán nemcsak nosztalgiázni akartak, hanem megmutatni: sokat és maradandót tanultak parancsnokaiktól. és lelkükben nemcsak fiatalságukat, hanem érzéseiket, ismereteiket is megőrizték.

Boda József, ny. vezérőrnagy, a volt katonák egyik parancsnoka szintén részt vett az ugrásban, így vélekedett egykori beosztottairól:

Brezovai Sándorral az ugrás után beszélgettünk, az érzéseiről, a kezdeményezésről:

2 Responses

Vélemény, hozzászólás?