Hírek Kiemelt hírek Szentes

Tavaszodik – „nyílik” a város

Ezt a rövid kis írást Aranyosi Ervin: Tavaszodik című költeményéből idemásolt vers-részlettel kezdem:
„De jó, hogy világunk képes megújulni,
hogy a sötétség már lassan el fog múlni,
s megtelik a lelkünk vággyal, szeretettel,
kikelet szavára felébred az ember.”
A csillagászati tavasz tíz nappal ezelőtt kezdődött, és ennek a néhány napnak a múlása már látszik a természeten, az épített környezeten, az emberek hangulatán. Virágoznak a cserjék és a fák, épületek megújításához fogtak hozzá emberek, és a Húsvétra való erőteljes készülődés látható utcákon, tereken.
Persze azért eközben nem nagyon enyhül a Covid-járvány, de érezhető a megújulás vágya, mert „a sötétség már lassan el fog múlni”.
A 353,25 km²-en elterülő, 27 ezre lélekszámú település minden ezzel összefüggő rezdülését lehetetlenség összegyűjteni, de azért néhány, jellemző helyszínt felvillantunk a képeken – a gondolatok igazolására
Lehet, hogy egy kép erről: vízfelület
A Dózsa-ház melletti területen tavaly augusztus 15-én nyílt meg a Dózsa Kert – BBQ & GRILL terasz. Nemsokára kész lesz a terasz víz feletti része is. (És majd nyáron….)
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, emlékmű és szabadtéri
Koszta József (1861.) március 27-én született. volt néhány múzeum-barát, aki ezen a napon virágot helyezett el a Kossuth-díjas magyar (szentesi) festő sírjánál….
Lehet, hogy egy kép erről: szabadtéri és fa
A Művelődési Központ munkatársai nem csak a hangulatot akarták befolyásolni, hanem a húsvéttal kapcsolatos ismereteket is: a kihelyezett tablókon ezzel összefüggő információkat olvashat az arra járó.
Lehet, hogy egy kép erről: szabadtéri
Megkezdődött az egykori halászcsárda épületének régóta várt felújítása. (Várhatóan kereskedelmi cég veszi birtokba.)
Lehet, hogy egy kép erről: szabadtéri és emlékmű
Befejeződött a Szent Anna római katolikus plébánia homlokzatának felújítása. Az épületen a bádogelemeket, az esőcsatornákat cserélték le, újrafestették a nyílászárókat, valamint újra va­kolták és festették a külső falakat.

Vélemény, hozzászólás?