Hírek Kiemelt hírek Szentes

Téli túrán a tésasszonyok

A Szentesi Spartacus Természetjáró Egyesület szervezésében december 27-én tartották meg a már hagyományos Tésasszony túra 2020. – évzáró programot.
Remek, ’igazi’ téli idő kerekedett erre a napra: szállingózó hóesésben, kissé havas tájon, fagyott talajon „sétálhattak” a résztvevők, akik az idén egy rövid (5 km.), egy közép (6,5 km.) és egy hosszú (10 km.) táv közül választhattak. (Többségük a leghosszabb mellet döntött…)
A szervezők úgy jelölték ki a túra útvonalát, hogy bemutassák a Termál-tó környékét: a túra a Szentes-Nagyhegyi városrész Patéi csatornája közelében található turista pihenőtől indult, és oda is érkezett vissza. A várost körülvevő ÉK-i tájakat körívben – színes tájfutótérkép és útleírás segítségével – járhatták be a tésasszonyok és tésurak – a megadott jelzések mentén. A bójákkal jelzett ellenőrző pontoknál pedig bélyegezni kellett az ellenőrző kartont.
Képgaléria:
navigate_before
navigate_next
Az eseményre kijelölt 6 órányi időben mintegy 80 fő (a legfiatalabb 6, a legidősebb 75 éves) teljesítette a saját maga számára kijelölt távot, a saját mag által megszabott időben – betartva az aktuális járványügyi szabályokat.
A résztvevőket nem rangsorolták, mindenki egy-egy kitűzőt és Emléklapot „kapott” (mindenki saját magának kereshette meg, egy erre a célra kijelölt nád-labirintusban) az óév „természetjárós” búcsúztatásáért.

Vélemény, hozzászólás?