Csongrád Hírek Sport

Térségi sikerek a fogathajtó országos bajnokságon

fogathajtó

Szeptember 29. –okt. 1. között rendezték meg a XXXII. Izsáki Sárfehér Napok keretében az’A’ kategóriás Egyes-, Kettes- és Négyesfogathajtó Országos Bajnokság Döntőjét. A térségből két hajtó is kiválóan szerepelt, a szegvári születésű, mezőhegyesi színekben versenyző Papp János Magyar Bajnok lett a kettesfogathajtóknál, míg a négyesfogatoknál a csongrádi Sági József bronzérmet szerzett.

Papp János remek formában hajtott, a díjhajtást megnyerte és bár a maratonhajtásban nem sikerült dobogós helyet szereznie, az utolsó számban elért harmadik helyével összetettben megnyerte a kettesfogathajtók versenyét, aranyéremmel a nyakában térhetett haza.

Sági Józsefnek sem volt könnyű dolga, hiszen két világbajnokkal kellett versengenie, de derekasan helyt állt, és ifj. Dobrovitz József és Dobrovitz József mögött, egyenletes teljesítménnyel, bronzérmet szerzett a négyesfogatoknál. A verseny végén elmondta: az idei évben versenyzett először, büszke az eredményére. A maratonhajtás alatt lesántult az egyik lova, ezért nem sikerült olyan jól az akadályhajtás. Készül a következő évre, ahol már a meghatározó versenyeken el szeretne indulni.

forrás: facebook.com/izsak2017

fotók: Vida-Szűcs István /Equusmédia

 

fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
fogathajtó
navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?