Kiemelt hírek Sport Szentes

Tisztújító közgyűlés a birkózóknál

A dr. Papp László Birkózó Sportegyesület május 28-án, a Páterház étteremben rendezte meg vezetőségválasztó közgyűlését. A határozatképes tanácskozáson tárgyaltak az előző év tapasztalatairól, az idei célokról, és megválasztották az héttagú elnökséget.

A közgyűlést dr. Rébeli-Szabó Tamás vezette. Dr. Kis-Tóth Tihamér, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, beszélt az egyesület rég-múltjáról és jelenéről.

Rónyai Zoltán alelnök ismertette az egyesület 2018.évi gazdálkodását. Elmondta a rendelkezésre áll mintegy 5,5 millió forint forrás-összetételét, felhasználásának részleteit.

A 2019.évi költségvetésről szólva kijelentette: nagyjából az előző évi összegből gazdálkodhatnak, és a felhasználás is hasonló lesz. Ez év őszén megkezdődhet a saját birkózó terem építése, ennek elkészültével lényeges jobb körülmények között dolgozhatnak a sportolók és szakvezetőik.

Mazula Erik edző a szakmai munkáról beszélt. Kiemelte, hogy Sthréling András edző Szentesre visszaköltözésével erősödött a szakosztály működése. Az általuk szervezett versenyek közül külön is szólt a rekordlétszámmal megrendezett strandbirkózó OB-ról, és a Diák II. Szabadfogású OB-ól.

Az egyesület főként az utánpótlással foglalkozik. Jelenleg 6 óvodában és 5 általános iskolai osztályban tartanak birkózó órákat a tornaórák keretében. Csongrádon minden évben rendeznek ovis grundbirkózó versenyt.

A kisebbek számára igyekeznek biztosítani a folyamatos versenyeztetést, amivel szeretnék a sportágat megkedveltetni, illetve motiválni tagjaikat. Az elmúlt évben a nagyobbak nem sikerült az igazi áttörés, de Vajda Szebasztián a Junior Magyar Bajnokságon 4. lett, Kovács Zsolt a diákolimpián az 5. helyet szerezte meg. Sajnos két, beérni látszó versenyző (Balogh-Szabó Anna és Cseh Balázs) eligazolt, ami szűkítette a nagyobbak eredményeit, lehetőségeit.

A tervek között szerepel a csapatversenyeken való indulás, valamint kisebb nemzetközi versenyeken való szereplés is.

A beszámolókat (külön-külön) a jelenlévők egyhangúlag elfogadták. Továbbá javasolták a tagdíj mértéké havi 2000.- forintban megállapítani – ebben is egyhangú volt a döntés.

A közgyűlés végén az eddigi elnökség lemondott mandátumáról, és a jelölő bizottság javaslatát elfogadva (új javaslat nem érkezett) megválasztották az elnökséget.

A dr. Papp László Birkózó Sportegyesület vezetésének összetétele:

dr. Kis-Tóth Tihamér elnök
Rónyai Zoltán alelnök
Bődi Tamás
Kis-Tóth László
Sebessy Attila
Szilágyi Zoltán
Sziva Péter

Vezető edző: Mazula Erik
Edző: Szilágyi Zoltán és Sthréling András

A közgyűlés bezárását követően baráti vacsora és kötetlen sportbaráti beszélgetés következett.

Képgaléria:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2778229265581546

Vélemény, hozzászólás?