Hírek

TÖK-életes nap az NBA-ban

tök

Hagyományteremtő szándékkal őszköszöntő vidám, játékos napot tartottak a csongrádi Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskolában. Vendégül látták a város óvodásait is, bárki kipróbálhatta ügyességét a 7 próbán, de volt ugrálóvár és lovaskocsizás is. A feladatokért kapott pontokon pedig a büfé kínálatából „vásárolhattak”.

TÖK-életes napot terveztek és remekül sikerült a katolikus iskola rendezvénye. Nem a halloweent akarták ünnepelni, hanem az őszt, minden szépségével és ajándékával. Már délelőtt szülők, pedagógusok és diákok is lázasan készülődtek, mindenütt hatalmas tökök, szalmabálák között formálódtak a játékhelyszínek. Kora délután már megérkeztek vendégségbe az óvodás csoportok, megtelt az iskola udvara gyerekekkel. Volt tökteke, népi ügyességi játékok, tökkeresés, tökredobás, sorversenyek, kézműveskedés, fotófal, kukoricamorzsolás és szalmabálán ücsörgés: minden gyerkőc talált magának egész délutánra elfoglaltságot. A rövid megnyitó után minden résztvevő kapott egy kis „menetlevelet”, amelyre a teljesített állomások után pecsétek kerültek, ezeket a pecséteket pedig töktallérokra lehetett beváltani, ezekkel lehetett a Tök-büfében vásárolni. A szülők által készített tökös sütemények, gyümölcssaláta vagy éppen zsíros kenyér ezekben a töktallérokban mérhető bevételt hozott.  Az alkalmi fizetőeszközt még be lehetett váltani lovaskocsizásra és ugrálóvárra is.

A TÖK-életes napot jövőre is szeretnék megrendezni a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskolában.

A hangulatról képgalériánk árulkodik:

tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
tök
navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?