Hat éve kezdett el fekvenyomással foglalkozni Sztanó György , három év múlva már junior parafekvenyomó világbajnokságot nyert , de részt vett a riói paralimpián is.
Mindeközben több minden történt sportpályafutása során: magyar bajnoki címek, nemzetközi versenyeken győzelmek, válogatott szereplések, klubváltoztatások, összefoglalóan sikerek és kudarcok. Ráadásul az elmúlt év vége felé sikerült a várva várt „plasztikai” műtétje, amelynek következtében testi, munkavégzési adottságai jobbá váltak.
Akik túlzottan féltették és óvták, attól tartottak, hogy vége sport-karrierjének. Akik nagyon alaposan és közelről ismerték azok tudták, hogy óriási akaraterő „szorult” ebbe a kisemberbe.
Először ő maga is csak ígérte, ebben az évben viszont el is kezdte a keményebb tréningeket. (A kardió edzéseket már tavaly novemberben kezdte, reméljük betartja a fokozatosságot.)
Január eleje óta ismét gyúrja a vasakat, az edzéseken igyekszik kihozni magából a 100%-ot. Edzéseit – az előző évhez hasonlóan – most is a Wellness Colosseumban végzi Brezovai Sándor támogatásával.
Néhány kérdésünkre válaszolva ezt nyilatkozta a világbajnok sportoló:
* Köszönöm a sok biztató szót, amit a operáció előtt és után kaptam szakvezetőktől, versenyző társaimtól, barátoktól, ismerősöktől. Viszont az is igaz, hogy a legtöbb erőt a családom adta és adja nekem ahhoz, hogy újra visszanyerjem régi formámat, és céljaimat meg tudjam valósítani. Párom végsőkig mellettem állt műtét előtt, alatt és után is, segítette felépülésem utáni nehézségeimet a hétköznapi dolgokba is.
* Idén sok minden lesz, sok verseny és sok lehetőség. Első állomásom a Magyar Bajnokság március 7-én, majd áprilisban jön a világkupa Dubaiban, ahol a felnőtt 59 kg-os kategóriában fogok indulni. Szeretnék bekerülni az első hatba minimum, de a versenyen ez majd kiderül.
* 2020: a paralimpia éve lesz! Erről még jelenleg nem akarok semmit mondani! A lényeg hogy visszatértem, és újra harcolok a vasak ellen! Annyit azonban még elárulok, hogy októberben világbajnokság lesz Miskolcon, ahol az épek között fogok megküzdeni a világbajnoki címért.
* Céljaim eléréséhez még nagyon sok munka vár rám, ezeket vállalom, mindent megteszek céljaim eléréséért.
Nekem ez az utam!