Hírek Kiemelt hírek Szentes

Újabb bölcsődét építenek Szentesen

Szentesen, a április 30-án helyezték el a Felsőpárti Református Egyházközség TOP-1.4.1-19-CS1-2019-00010. azonosító szám alatti „Az első szentesi Református bölcsőde építése” című beruházás időkapszuláját.
Az ünnepségen a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés képviseletében Dr. Polner Eörs alelnök mondott beszédet.
“A bölcsőde építés maga a jövő. Megerősíti, hogy van célunk, bízunk a jövőben, hiszen ha gyermekek születnek jövő születik.
A kereszténység legfőbb értéke a szeret, ezért külön öröm ennek a református bölcsődének az alapkőletétele.
A kisgyermekek életében meghatározó jelentőséggel bír a bölcsődei nevelés korszaka. A szeretetteljes támogató környezet kialakítása éppúgy fontos, mint a kisgyermeknevelők munkája.
Köszönet Magyarország Kormányának, hogy segíti a bölcsődei férőhelyek számának növekedését.”
Az ünnepélyes percekben jelenlévő Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere arról beszélt, hogy a város vezetése fontosnak tartja a lakosság számának legalább kisebb mértékű növelését, a „telt házas” önkormányzati bölcsődén kívüli, több mint 50 fős bölcsődei ellátási igény kielégítését, a városrészek közötti, mindenféle szempontból elvárható egyensúlyi helyzet megteremtését. Ezért (is) jelentős a Vörösmarty és Bercsényi utcák sarkán felépülő új bölcsőde megvalósulása.
Dr. Rébeli-Szabó Tamás helyi önkormányzati képviselő Farkas Sándor, térségi országgyűlési képviselő levelét olvasta fel, melyben üdvözölte a beruházás megvalósulását.
Az időkapszula elhelyezésénél jelen volt dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a helyi református gyülekezetek lelkészei.
Sok sikert kívánunk a mielőbbi sikeres megvalósításhoz.

Vélemény, hozzászólás?