Kiemelt hírek Térség

Várt az Angyal-Vár!

Mindszenten, az Angyal-Vár alkotó- és vendégházban (Szabadság utca 62.) augusztus 29-én „Vár az Angyal-Vár!” címmel egész napos programot rendeztek.

Az épület előtt a Kézművesek utcája várta a vendégeket, ahol szabad volt a kézművesek kirakodó vására, sőt cirkuszi mutatványokat is el lehetett sajátítani.

A „várba” belépve a gasztro-gangon élelmiszer-árusok (szegedi Őrangyal vegetáriánus látványkonyha, Helóta Biokertészet terményei) fűszerészek, a derekegyházi Kovács Sándor gyógy- és fűszer) portékáinak kínálata fogadta a betérőket.

Onnan a szobákba (kiállító termekbe) jutva képzőművészeti alkotásokban gyönyörködhetett a látogató. Deákné Palásti Ágnes, Kiss Gabriella és Gálfi Tamás nemezelők mutatkoztak be munkáikkal, és élő mesterségbemutatóval. A “Kéznyomok” című tárlat pedig a házigazda Beke Mari művészetpedagógus tanítványainak alkotásaiból készült válogatás – szintén sok érdeklődőt vonzott.

A konyhában kialakított “szörpintő-hörpintőben” házilag készített, különleges és üdítő szörpöket fogyaszthattak kicsik és nagyok.

Az udvari kemencében péklángos sült, az udvaron található színben mesterek kézműves foglalkozásokat tartottak: agyagozás, korongozás, kitűző készítés, hűtőmágnes festés, fonalgrafika és amit a vendég „parancsolt”.

Ismét láthattuk Kulbert György fafaragót – munka közben, aki vállalta, hogy mindenkit beavat a fafaragás rejtelmeibe.

Mindeközben az Angyal-Várban végig sétálók betekintést kaphattak a vár minden zugában megtalálható a néprajzi látványtárba, a Dél-Alföldi, a mindszenti néphagyományok széles tárgyi emlékeit megcsodálva.

A nap mesével zárult, melynek már a címe is rejtelmes: “Hogy került a svájci villa Mindszentre?”. Az előadás a ház építészeti stílusát, mindszenti vonatkozásait, fejlesztéseit mesélte el.

Beke Mária Vár az Angyalvár

Vár az Angyal-Vár!Mindszenten, az Angyal-Vár alkotó- és vendégházban (Szabadság utca 62.) augusztus 29-én „Vár az Angyal-Vár!” címmel egész napos programot rendeztek.Az épület előtt a Kézművesek utcája várta a vendégeket, ahol szabad volt a kézművesek kirakodó vására, sőt cirkuszi mutatványokat is el lehetett sajátítani. A „várba” belépve a gasztro-gangon élelmiszer-árusok (szegedi Őrangyal vegetáriánus látványkonyha, Helóta Biokertészet terményei) fűszerészek, a derekegyházi Kovács Sándor gyógy- és fűszer) portékáinak kínálata fogadta a betérőket. Onnan a szobákba (kiállító termekbe) jutva képzőművészeti alkotásokban gyönyörködhetett a látogató. Deákné Palásti Ágnes, Kiss Gabriella és Gálfi Tamás nemezelők mutatkoztak be munkáikkal, és élő mesterségbemutatóval. A "Kéznyomok" című tárlat pedig a házigazda Beke Mari művészetpedagógus tanítványainak alkotásaiból készült válogatás – szintén sok érdeklődőt vonzott.A konyhában kialakított "szörpintő-hörpintőben" házilag készített, különleges és üdítő szörpöket fogyaszthattak kicsik és nagyok.Az udvari kemencében péklángos sült, az udvaron található színben mesterek kézműves foglalkozásokat tartottak: agyagozás, korongozás, kitűző készítés, hűtőmágnes festés, fonalgrafika és amit a vendég „parancsolt”.Ismét láthattuk Kulbert György fafaragót – munka közben, aki vállalta, hogy mindenkit beavat a fafaragás rejtelmeibe. Mindeközben az Angyal-Várban végig sétálók betekintést kaphattak a vár minden zugában megtalálható a néprajzi látványtárba, a Dél-Alföldi, a mindszenti néphagyományok széles tárgyi emlékeit megcsodálva. A nap mesével zárult, melynek már a címe is rejtelmes: "Hogy került a svájci villa Mindszentre?". Az előadás a ház építészeti stílusát, mindszenti vonatkozásait, fejlesztéseit mesélte el. (A cikk alatti videón a programról, annak hátteréről beszél az ötletgazda Beke Mari.)Képgaléria:https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4316428668428257

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2020. augusztus 30., vasárnap

(A videón a programról, annak hátteréről beszél az ötletgazda Beke Mari.)

Vélemény, hozzászólás?