Hírek Kiemelt hírek Szentes

Vidám hangulatú Idősek Napja a szentesi színházban

Szentes Város Önkormányzata az idén is megrendezte Idősek Világnapját. Ezúttal október 1-én a Tóth József Színház és Vigadóban tartották meg az eseményt, ahol Szabó Zoltán Ferenc polgármester köszöntötte az időseket. Sokat kaptunk az idősektől, sokat kell visszaadnunk – kezdte beszédét a város vezetője. Nem szabad sajnálni az időt, a szeretet, a figyelmességet, a támogatást az idősektől, mert teljes mértékben megérdemlik.
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és álló
Röviden beszélt a kultikus helyszínről, a felújított és átadott Tóth József Színház és Vigadóról, amelyhez sok szép emlék kötheti az idősebbeket, ezért is kellett azt felújítani, és nem másikat építeni helyette, ezzel egy kicsit a tiszteletünket is kifejezzük irányukba.
Beszéde végén vers-idézettel (is) köszöntötte az időseket, ebből egy részlet:
„Az idő múlik, de kit zavar?
Miért ne múlhatna, ha akar?
Hisz mindig ragyog majd napsugár,
S Időtől függetlenül énekel a kismadár.” (Miniska Zsejke)
A jelenlévőket Soltész Rezső, az egykori Corvina együttes tagja (később szólóénekes) egy közvetlen hangulatú, sok-sok slágert tartalmazó koncerttel szórakoztatta.
A műsor végén minden résztvevő kapott egy, Bors Károly fazekasmester által készített apró ajándékot.

Vélemény, hozzászólás?