Hírek Szentes

Világháborús emlékek Szentesen

A Szentesi Könyvtár a Szentes-Csongrád Rotary Klubbal közösen október 4-én előadást szervezett a könyvtárban az I. Világháború szentesi emlékei címmel. Labádi Lajos főlevéltáros részletesen ismertette az ide kapcsolódó emlékhelyeket – képekkel illusztrálva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előadás elején az első nagy háború történéseinek szentesi vonatkozásairól volt szó. Annak idején a város lakossága örömmel fogadta a háború kitörésének hírét, és nagy lelkesedéssel indultak a fiatalok a frontra. Később ez a hangulat jelentősen változott, ellenkezőjére fordult.

A helyi lapok aránylag gyorsan tudósítottak az eseményekről, mondhatni, hogy elég széles körben ismertek voltak a háborús történések. Szentesen a kórház folyamatosan fogadtak a sebesülteket, amikor arra szükség volt, több közcélú intézményt alakítottak át „kórházzá”.

Az előadás második részében sorra vették az I. Világháborús emlékműveket, kiemelve az Erzsébet téri szobrot. A temetőkben több helyen is vannak katonai síremlékek, szobrok – ezeket is – képek kíséretében – sorba vették.

Az előadás végén édesapjuk révén személyes emlékeiket többen is elmondták, kiegészítve, alátámasztva az előadáson elhangzottakat.

 

 

Vélemény, hozzászólás?