Hírek Kiemelt hírek Szentes

Visszatekintés számítógép történetére – látványos bemutatóval

A számítógép (aránylag rövid) története lényegében az első számítógépek kialakításával kezdődik és a számítógép gyorsabbá, olcsóbbá, elérhetőbbé tételének folyamatát rögzíti. Erről, illetve ennek magyarországi (utóbbi) szakaszáról rendeztek kiállítást a Szentes Városi Könyvtárban, melynek megnyitóját április elsején tartották.
A vendégeket Szekeres-Dancsó Mónika, az intézmény igazgatónője üdvözölte, egyben megköszönte a kiállítási anyag összeválogatásában résztvevők munkáját. Külön kiemelte Mári Zsolt személyét, aki sok, ma már egyedinek számító dokumentumot, tárgyat bocsátott a tárlatot összeállítók rendelkezésére.
A kiállítást három olyan szakember nyitotta meg, akik kisebb-nagyobb mértékben tevőlegesen részesei lehettek a számítógépek gyors elterjedésének.
Elsőként Szirbik Imre (egykori szentesi polgármester) mondta el a számítógéppel összefüggő kapcsolatát. 1972-ben érettségizett Szegeden a Radnóti Miklós Gimnáziumban. Erőssége a matematika volt, legendás tanárok tanították, akikre máig tisztelettel emlékszik az 50 éves érettségi találkozó közeledtével. 1977-ben a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd a katonaságnál a repüléssel is kacérkodva kapta meg az indíttatást, hogy az akkor, még inkább a hadsereg számára fontos számítástechnika felé forduljon.
Az első magyar hardvermérnökök egyikeként végzett 1982-ben a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola székesfehérvári informatika tagozatán. Rajta kívül egy orvos számított még kakukktojásnak a tankörükben. Amikor a Szentes Városi Tanács pénzügyi osztályán dolgozott, másodállásban programokat fejlesztett a korabeli nagyszámítógépekre, amelyeknek alkalmanként a szervizelésével is foglalkozott. Máig nosztalgiával emlékezik ezekre az időkre…
Tímár Ferenc iskolai és könyvtári környezetben is hasznosította informatikai felkészültségét, egyebek mellett ő erről beszélt a megnyitón.
A Pollák mérnöktanáraként, villamos gépeket és méréseket tanítva 1984-ben találkozott az első computerrel, a kiállításon is látható HT-1080Z iskolaszámítógéppel. Bojtos József, Gulyás László, Szili Imre kollégáival és érdeklődő diákokkal fedezték fel – külső segítség nélkül – a Basic nyelvű programozás rejtelmeit.
Később már találtak segítséget az Ötlet nevű újságban, majd megjelentek az első magyar szakkönyvek is, amelyekből számos, a kiállításon látható. 1986 és 1992 között az Ifjúsági Házban működő Neumann János Számítógépes Klub egyik vezetője volt. Commodore, majd IBM PC/XT gépeken dolgozva sok tehetséges fiatal itt kapott kedvet a számítástechnikához és lett a szakma magasan képzett művelője.
Kollégáival ugyanitt, majd 1990-től a Pollákban is tanfolyamokat tartottak, megalapozva az iskolában hamarosan meginduló informatikai ágazat személyi-tárgyi feltételeit. 1993-ban Niethammer Zoltánnal megalapították a TEAM Számítástechnikai Magániskolát, és a mai napig elköteleződött a szakma alapjainak, felhasználói ismereteinek oktatása iránt. Akkor alapozta meg számítástechnikai gépekből, eszközökből és szakkönyvekből álló gyűjteményét, amelyből jó pár a kiállításon is megtekinthető. Vallja, hogy korai hardverek amellett, hogy igen érdekesek, a szemléltető oktatásban is nagyon hasznosak.
A kiállított Home Computerekhez, PC számítógépekhez kapcsolódóan sok érdekesség hangzott el az est folyamán, amely kötetlen beszélgetésekkel és a korabeli szakkönyvek lapozgatásával zárult.
A kiállítás április 7-ig, csütörtökig tekinthető, és ez idő alatt rendhagyó tanítási órák is lesznek a Könyvtár nyitva tartási idejében. Rendhagyó tanítási órákra lehet jelentkezni a könyvtár elérhetőségein.

Vélemény, hozzászólás?