Hírek Kiemelt hírek Szentes

Zenés áhítat a nagytemplomban

A szentesi Református Nagytemplomban november 27-én, Adventi Zenés Áhítatot tartottak. Először Fehér Csaba lelkész rövid istentisztelet keretében beszélt az egyház és a művészetek kapcsolatáról.
A Bibliában is olvashatunk a zenéről, a hangszerekről. A zene, mint symphonia (szünfonia) mindenféle zeneszerszám összhangját jelenti. Későbbi használatában a symphonia a hit belső tartalmának kifejezése és aktusa lesz: összhang az ember és Isten közötti párbeszédben. Az emberi cselekvés összhangja Isten Igéjével.
A Szentírás szavai a gregorián művekben, a zsoltározásban is megjelennek. Így a zene a liturgián elhangzó, a prédikációt kiegészítve költői formában mondja el, mi is történik az adott szentírási szakaszban.
Az egyház és a művészetek kapcsolatában a képzőművészet, az irodalom, a liturgia mellett óriási szerepe van zenének is. A zene nemcsak gyönyörködtet, hanem közvetíti Isten szavát – összegezte gondolatait Fehér Csaba.
Az alkalmon Dankos Attila orgonaművész adott koncertet. Ő olyan művész, akinek a tanítás, illetve templomi szolgálat mellett nagyon fontos a rendszeres koncertezés, a koncerteken pedig az improvizáció is. Ez utóbbiban a gyakorlat megszerzésére a templomi szolgálat során mindig is volt lehetősége, hisz annak fontos részét képezi. Jelenleg az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára és az újpesti Egek Királynéja-templom orgonistája.
Az orgonaművész ezúttal olyan repertoárt mutatott be, amely alátámasztotta a lelkész úr által mondottakat, és jól szolgálta az Adventre hangolódást is. Műsorában többek között szerepeltek C. Schumann, W. A. Mozart, C. Saint-Saëns, Liszt F. és Widor művek.

 

Vélemény, hozzászólás?