Kiemelt hírek Szentes

Jó hangulatú fazekas tábor

A Szivárvány Alapfokú Művészeti Iskola augusztus 3-7. között fazekas tábort rendezett 6-14 éves gyermekek számára. Az iskola szervezésében az idén nyáron ez volt a harmadik ilyen program, mindet a szentesi Művészetek Házában valósították meg.

A táborba végül 25 gyermeket vettek fel (járványügyi előírásokat betartva), voltak közöttük, akik Angliából érkeztek, illetve már többen is törzs-táborosok.

A táborozók a fazekasság különböző technikáinak (korongozás, ragasztós módszer stb.) megismerése és elsajátítása mellett néhány szövés műfajjal és nemezeléssel is foglalkoztak – figyelembe véve a gyermekek érdeklődési körét, igényeit.

A fazekasság rejtelmeibe Kiss János művész-tanár vezette be a kis „fazekasokat”, a szövéstechnikákkal Kálmánné Szabó Erzsébet művészeti vezetőtanár ismertette meg őket.

A heti programot úgy alakították ki, hogy elegendő idő jusson a napi feladat elvégzésére, és még jusson idő játékra is. Egyébként az elkészült alkotásaikat haza is vihették a résztvevők. A hét folyamán napi háromszori étkezést biztosítottak a gyerekeknek.

Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4196983590372766

A videón az alkotás tábori folyamata:

Vélemény, hozzászólás?