A Koszta József Múzeum megyeházi főépületben október 12-én nyitották meg a “Hagyományostól a modernig” című képzőművészeti kiállítást. A megjelenteket Farkas László Róbert, a múzeum igazgatója köszöntötte, majd röviden bemutatta a kiállítót, és köszöntötte a kiállítás kurátorát Aratóné Kovács Anitát.
Nyíri Dánielné (Panka) gyöngyfűző Népi Iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere tárlatát Domján Ilona divattervező ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
Nehéz, és könnyű is egy ilyen kiállítást megnyitni – kezdte ajánlását az üzletasszony. Nehéz, mert ugyan régebb óta vannak közös feladatok, de ilyenkor a leglényegesebbet, legfontosabbakat kell elmondani – és ezt röviden nem lehet. Pankacs, a gyöngyfűzés ifjú mestere anya, pedagógus, kántor és jó barát. Ez utóbbi adja a könnyebbséget, hiszen azért a barátok kitárulkoznak.
Az, ami talán röviden összegezhető: vidám, mindig mosolygós fáradhatatlan ember.
Mindegyik ékszer egyedi, gyönyörű alkotás, az egyszerűbb, könnyen reprodukálható darabok mellett a komplex és különleges alkotások is megjelennek a kiállításon. Meleg szívvel ajánlom megtekintésüket – mondta végezetül Domján Ilona.
Az alkotó elmondta, hogy a legnagyobb öröm számára, ha viselik ékszereit, és itt a megnyitón sokan vannak ilyenek.
A megnyitón közreműködtek Csák László Varga Zsuzsa és Vörös János zenészek.
A kiállítás november 4-ig tekinthető meg a Múzeum nyitvatartási idejében.
Képek: