A HSZC Pollák Antal Szakgimnázium és Szakközépiskola két diákja is bejutott a „Charles Babbage” Országos AutoCAD és Inventor Verseny döntőjébe. Az Inventor kategóriában Nagy Roland…
A Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 20. fordulójában hazai pályán játszott a Szentesi Kinizsi, és a második félideji játékával megnyerte az összecsapást: Szentesi Kinizsi…
A szentesi Szent Jupát Sportegyesület március 30-án újabb nyílt rendezvényt szervezett a Dózsa Házban, valamint a Széchenyi ligetben, melynek keretében a túrázáshoz kívánt motivációt és…
A Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola a Móricz Zsigmond Művelődési Házban március 30-án rendezte meg az angol-magyar két tanítási nyelvű oktatásban résztvevő diákjainak bemutató előadásait.…
Március utolsó napján a Szentesi Kinizsi felnőtt női csapata a Szentmihályt fogadta a Pusztai László Sporttelepen. Az erősebb és esélyesebb ellenfél felül tudott kerekedni a…
Március 30-án véget ért a Szentesen megrendezett Tudományos Diákkörök 19. Kárpát-medencei Konferenciája. A Horváth Mihály Gimnázium által szervezett tanácskozáson 12 szakágban103 értekezés hangzott el a…